Átigazolás

2022.07.15. 12:00

Matthäus szerint a Lewandowski-ügy árt a Bayernnek

Lothar Matthäus szerint a Robert Lewandowski maradása vagy távozása kapcsán kialakult ügy káros a Bayern München labdarúgóklub számára.

Bárcsak gyorsan véget érne ez a színház. Azért is bosszantó, mert káros a csapatra és a klubra nézve is

- írta a Bild című német napilap hasábjain a 61 éves Matthäus, aki 1984 és 1988, majd 1992 és 2000 között volt a Bayern játékosa. Hozzátette, a játékosok között nyilvánvalóan beszédtéma az ügy, ezért káros a csapategységre is.   

A lengyel csatár szerződése jövő nyárig szól Münchenben, ennek ellenére már többször kijelentette, hogy távozni akar.   

"Az én korszakom véget ért a Bayernnél. Nem látom lehetségesnek, hogy folytassam a klubnál. A Bayern egy komoly egyesület, úgy gondolom, nem akarnak megtartani engem, én pedig nem szeretnék maradni. A legjobb megoldás az átigazolás, remélem, nem akadályoznak meg ebben" - fogalmazott május végén a 33 éves támadó, és hasonlóan nyilatkozott június elején is.   

Sajtóhírek szerint az FC Barcelona 50 millió eurós ajánlatot készül tenni Lewandowskiért, és a Bayern vezetői hajlandóak lennének tárgyalni erről az összegről, de konkrét lépések még nem történtek az ügyben, ezért a futballista kedden részt vett a kötelező orvosi vizsgálatokon a német klubnál, és szerdán elkezdte a felkészülést eddigi csapatával.

Forrás: MTI

Borítókép: Ronny Hartmann / AFP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában