A legidősebb könyvíró

A január 29-én 103. évét betöltő Gallai Rezső igazi rekorder, szinte bizonyos, hogy az ország legidősebb szerzője, könyvírója. Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora a hazai rekorderversenyeket szervező iroda képviseletében a napokban küldi meg címére az ország legidősebb alkotójának járó diplomát.
Feleannyi idős lehetett, mint ma, amikor Leselkedő halál címmel írt verset. Gondolatban megidézte ugyan a nagy Kaszást, de az mindannyiszor elkerülte.

A győri Gallai Rezső a napokban tölti be a 103. évét, szereti a szép történeteket, és az élet legnagyobb ajándékának az egészséget tartja. Gallai Rezső is az emberi lélek titkait kutatja. Ha a helyzet úgy hozta, földig hajolt az elesettekért. Az írásain keresztül nemcsak a ’30-as, ’40-es évekig megyünk vissza az időben, a szerző a napi problémákat, az emberek mentalitását is láttatja. Íme egy kis élettörténet: Galajda, később Gallai Rezső bácsié, aki 1904-ben Szombathelyen látott napvilágot. Az anyja azonnal lemondott róla, ő mégis élni akart. Árva gyerekként nevelődött, később Pápára, nevelőszülőkhöz került. Ám a boldogság nem tartott sokáig, mert amikor kiderült, hogy azok egy vasat sem látnak az akkor még Galajda Rezső után, visszavitték a fiút a veszprémi gyermekmenhelyre.

„Ki akar lovász lenni?" – harsogta egy idegen az intézetben, és Rezső nem habozott. Imádata a lovak iránt azóta is töretlen, bár a napi négy-öt óra lovaglás télen fagyban, nyáron a hőségben bizony nem éppen jó hatással bírt rá. Ha több mint nyolcvan(!) évet visszalapozunk a történelemben, magunk előtt láthatjuk a fiút mint tehetséges zsokét. Ez volt az álom, meg az élete első 22 éve, amiből neki jóformán csak az éhezés, a nélkülözés jutott. Győrről – mint óriás léptékkel fejlődő nagyvárosról – ugyan csak hallott, de úgy gondolta, itt próbál szerencsét. Nyakába vette a világot, négynapi gyaloglás után érkezett meg a Rába partjára. Napokig egy parkban aludt. A karmelitáknál kért és kapott segítséget Prior atyától, aki szakmához és szálláshoz segítette. Kitanulta a cipészséget. Az első feleségét is ekkoriban ismerte meg, ám az igazi fordulópontot egy házfelügyelői lakás jelentette 1929-ben. Csodálatos érzés volt végre a saját otthonáért, a boldogulásért dolgozni.

A vágya azonban egy állami nyugdíjas állással teljesült 1934-ben, amikor a Magyar Királyi Folyómérnöki Hivatalhoz került. Igen ám, de ehhez a háború idején frontszolgálatot kellett vállalni. Önként jelentkezett, tizenöt katona parancsnokaként indult a frontra. Harcolt és barátokat temetett. Légnyomást kapott, de kibírta. Élve visszatért.

A vízügynél hetvenéves koráig dolgozott, s utána még huszonnégy évig szükség volt a munkájára. Alkalmasint ma is jön érte az autó, várják a cégnél. Gallai Rezső tizenhét éve él egyedül úgy, hogy az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézet gondozói napjában bekopogtatnak hozzá, ebédet hoznak neki, emellett fiára, menyére és unokájára is számíthat. Az írás meg az olvasás nem maradhat ki a napjából. Publikált többek között a Győri Munkásban, a Dolgozó Magyarságban és számos folyóiratban. Az élet apró pillanatain órákig képes gyötrődni, ezért a gondolatait papírra vetette és nemrég megjelentette.

Gallai Rezső az 1954-ben kelt és azóta is érvényes, OK–I. 071009(!) számú személyi igazolványa szerint 1904. január 29-én látta meg a napvilágot, így a 2007. január 29-én 103 éves író nemcsak Magyarország egyik legidősebb embere, hanem – tekintettel a 2006-ban megjelent, Harcsás Judittal közösen kiadott könyvére – minden bizonnyal a világ legidősebb, még alkotó írója is. A születésnapját már nagyon várja, bizonyára sokan felköszöntik majd.