Ország-világ

2007.01.17. 15:19

Aláírásgyűjtés a csendért

Folytatás az 1. oldalról.

G. M.


– Azt szeretnénk elérni, hogy Sopronban hétvégenként délelőttönként 10 óráig, majd délután 1-től 4 óráig sehol ne tülkölhessenek az árusok. Pár kilométerrel odébb, Ausztriában igen komolyan veszik a hétvégi pihenést szolgáló csendrendeletet, például ilyenkor még a motoros fűnyíró beindítása is tilos, nemhogy a hangos tülkölés – fejtette ki Borsodi Zsolt.
Ezért lehetővé teszi a fiatalember, hogy akik egyetértenek a mozgóárusok hangjelzéseinek tervezett korlátozásával, és aláírnák a jegyzőhöz fogalmazott levelet, keressék meg a 70/521-4992-es telefonszámon.
A megkérdezett mozgóárusok nem örülnek a kezdeményezésnek, hiszen – mint mondták – ez kedvezőtlenül hatna üzletükre. „Mi házhoz hozzuk az árut, ehhez kell a hangjelzés. Ez a pluszszolgáltatás sokak számára ellensúlyozza mások esetleges bosszúságát” – fogalmaztak. Akadtak azonban optimisták is, szerintük megfelelő propagandával, tájékoztatókkal ilyen körülmények között is meg lehetne őrizni a vásárlói kört.
– A mozgóárusok zavaró hangjelzése miatt a panaszosok birtokvédelmi kérelemmel fordulhatnak a jegyzőhöz, amire volt is példa. Ez azonban csak egyedi esetekben nyújthat – indokolt panasz esetén – megoldást. A hangjelzés korlátozását, illetve máshol történő megállást írhatunk elő. Olyan általános szabályozásra, amely a nap bizonyos szakaszában a város teljes területén általánosságban megtiltaná a hangjelzés alkalmazását, jelenleg nincs lehetőség – válaszolta érdeklődésünkre dr. Tölli Katalin, Sopron aljegyzője.
Aki egyetért a mozgóárusok hangjelzéseinek korlátozásával,

és aláírná a jegyzőnek fogalmazott levelet, a 70/521-4992-es

telefonszámon veheti fel a kapcsolatot Borsodi Zsolttal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában