Ország-világ

2007.01.24. 15:19

Boldog születésnapot, Hámori Ildikó!

Hatvan éve, 1947. január 26-án született Budapesten Hámori Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész.

A színipályával korán kapcsolatba került: gyermekszereplőként foglalkoztatták a Magyar Televíziónál. Tizenhárom évesen a Timur és csapata című filmben játszott, gimnazistaként tagja volt a Belvárosi Ifjúsági Színpadnak. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Békés András tanítványa volt, diplomáját 1971-ben kapta meg.
Első munkahelye a Thália Színház volt, 1980-ban szerződött a Népszínházhoz, a Nemzeti Színháznak 1983-ban lett tagja, és a mai napig ehhez a társulathoz tartozik, habár az intézmény neve 2000-ben Pesti Magyar Színházra változott. Anyaszínházán kívül fellép a budapesti Játékszínben és a soproni Petőfi Színházban is. Olyan sokoldalú drámai tehetség, aki vígjátékokban is sikeres, amellett gyönyörű hangja révén zenés darabokban is gyakran láthatja a közönség. P volt Thénadier-né a Nyomorultakban, Zsófia főhercegnő az Elisabethben, Anhilte, a herceg felesége a Csárdáskirálynőben, Melitta az Egy szerelem három éjszakájában.
Prózai szerepei közül a legjelentősebbek: Phaedra (Racine), Rickl Mária (Szabó Magda: Régimódi történet), Simiane márkiné (Yukio Mishima: Sade márki), Vinczéné (Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon), az apácafőnöknő (Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja), Lady Cathe-

rine (Somerset Maugham: Szerelmi körutazás). Filmekben főleg a televízió foglalkoztatta (Dunakanyar, 1974; Ingyenélők, 1979; A falu jegyzője, 1986).
Művészi munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 1980-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben lett érdemes, 2001-ben kiváló művész. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, a Halhatatlanok Társulatnak 2006 óta örökös tagja.
Évtizedek óta Szinetár Miklós rendező felesége, lányuk, Szinetár Dóra örökölte édesanyja tehetségét és szép hangját. Gyermekkora óta rendszeresen láthatja a közönség zenés darabokban, jelenleg a Fővárosi Operettszínház tagja.
2006 őszén anya és leánya nemes célhoz adták a nevüket: a Magyar Rákellenes Liga őket kérte fel, hogy legyenek háziasszonyai a szervezet emlőrákos betegeket megszólító kampányának. Kiválasztásuknál fontos szempont volt, hogy mindketten nagy hangsúlyt fektetnek az emberi és családi kapcsolatokra, tevékenységüket az optimista szemléletmód jellemzi, és az is, hogy demonstrálják, a betegség, illetve a segítségnyújtás nem korfüggő, és akár több generáció is érintett lehet benne. (MTI-Panoráma – Sajtóadatbank)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában