Ország-világ

2007.01.30. 15:19

Elhunyt Illés Lajos

Elhunyt Illés Lajos; a Kossuth-díjas művészt, a legendás Illés együttes alapító névadóját életének 65. évében, hétfőn érte a halál. Illés Lajost az Oktatási és Kulturális Minisztérium saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Illés Lajos 1942-ben született. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az „ős-Illés” együttest, amely 1960-ban a Budapesti Műszaki Egyetem zenekaraként alakult újjá. A zenészekhez 1964-ben csatlakozott Bródy János, ezután kiadták első kislemezüket, amelyen külföldi számok mellett már Illés Lajos két saját szerzeménye is szerepelt. Ebben az időszakban dixielandet, népszerű olasz slágereket, örökzöldeket játszottak, a „luxemburgi” stílus előretörésével bővült az együttes repertoárja.
Koncertjeik színhelyéül egyetemi klubok szolgáltak, a fiatalok órákat álltak sorban, hogy hallgathassák őket.
Később két új tag csatlakozott a zenekarhoz: Szörényi Levente és bátyja, Szörényi Szabolcs. A klasszikus felállású, legendás Illés zenekar 1965-re alakult ki, tagja volt Bródy János (gitár, furulya, billentyű, ének), Illés Lajos (billentyű, ének), Pásztory Zoltán (dob), Szörényi Levente (gitár, ének) és Szörényi Szabolcs (basszusgitár, ének).
Az Illés kezdett el először magyar nyelvű beatszámokat írni. A stílus és a dallamvilág kitűnő egységben volt, az 1969-es Illések és pofonok című albumot sokan a legjobb felvételnek értékelik.
Illés Lajos 1973. november 2-án bejelentette a zenekar feloszlását és visszavonult a nyilvánosságtól. Egy-egy különleges alkalommal azonban visszatért a színpadra. Illés Lajos 1974-ben más tagokkal újjászervezte az együttest, a Hogyha egyszer című számuk megnyerte Budapesten a Metronóm ’77 fesztivált.
Pásztory Zoltán 2005 májusában elhunyt. A legendás formáció 2005 nyarán két, visszavonhatatlan búcsúnak számító koncertet is adott, az egyiket Csíkszeredán, a másikat a Sziget Fesztivál nulladik napján. (mti)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában