Ország-világ

2007.01.10. 15:19

Haldoklik az egykori szexszimbólum

Brigitte Bardot szívszorító vallomást tett egy kanadai sajtókonferencián: a színésznő elmondta, hogy már nem sokáig fog élni. A filmcsillag esztendők óta lelkes állatvédő.

A hetvenkét esztendős egykori szexszimbólumnak mára csak az állatok és az értük való küzdelem jelenti a boldogságot, saját bevallása szerint a férfiakban és a gyerekében is csalódott. Brigitte Bardot a kanadai fókavadászat előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt egészségi állapotáról. A színésznő esztendők óta lelkes állatvédő, tulajdonképpen életének adott új értelmet a színészi pálya után a jótékonykodás és az állatokért folytatott elhivatott küzdelem.

– Most voltam utoljára Kanadában, hiszen hamarosan meghalok – mondta Bardot, aki láthatóan nincs a legjobb egészségi állapotban. – A csipőcsontommal vannak nagy problémák, ezért is kell sokszor mankókra támaszkodnom, amit nagyon utálok. Napról napra gyengébb vagyok, már az ágyból is nehezemre esik felkelnem. Tudom, hogy csupán azért éltem eddig, mert az állatok szeretete, az értük való küzdelem nem hagyta, hogy meghaljak. Az életem során mindenkiben csalódtam: a férfiakban, a barátokban, de még a saját gyermekem sem okozott örömet soha. Az állataim azonban sohasem csaltak meg. Mielőtt meghalok, tudnom kell, hogy nem hiába küzdöttem értük – nyilatkozta a hetvenes évek elsőszámú szexszimbóluma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában