Ország-világ

2007.01.19. 15:19

Hiányoztak a gólok

Megyei csapataink közül a Jánossomorja szerepelt a leggyengébben az NB III Bakony-csoportban. Az együttes az utolsó előtti helyen végzett a tabellán ősszel.

Szeitz Tibor

Labdarúgás

Felejthető szezont produkált a jánossomorjai labdarúgócsapat: ősszel mindössze egyszer sikerült nyernie a társaságnak – igaz, idegenben Bükön győzött a csapat –, három döntetlen mellett kilencszer vesztesen kellett a játékosoknak a pályát elhagyniuk. Emellett negatív szenzáció, hogy a tizenhárom mérkőzésen mindössze hat gólt rúgott az alakulat. Senki sem szerzett egy találatnál többet, a gólokon Búza, Hegedqs, Horváth K., Papp I., Plachy és Rozsos osztoztak.
Pedig jó előjelekkel vágott neki a bajnokságnak a csapat.
„ Az elvárás szerint a középmezőny elején, a hatodik-nyolcadik hely valamelyikén szerettünk volna a szezon végén végezni – mondta Drobnitsch Tamás, az együttes edzője. – Sajnos ez nem sikerült, főképp azért, mert az új igazolásaink, akik egyébként már nincsenek is a csapatnál, csalódást okoztak. Rájuk alapoztunk, ami hiba volt.”
Feltqnően kevésszer talált kapuba az együttes.
„ Ez jelentette a legnagyobb problémát. Katasztrofális volt a támadójátékunk. Volt úgy, hogy öt fordulón keresztül nem sikerült a játékosainknak gólt lőniük.”
A fiatalabb labdarúgók sem tudtak lendületet adni.
„ Természetesen megpróbáltunk váltani, de már az edzéslátogatottsággal is bajok akadtak, aztán az önbizalom is egyre kevesebb lett. Sokszor szerencsénk sem volt, hiába voltak meg a gólhelyzeteink, ha a lehetőségek sorra kimaradtak. Persze véletlenek nincsenek. Nem csoda, hogy az utolsó előtti helyen állunk, bevallom, a szezon közben nehéz volt motiválni a kedvüket teljesen elveszített játékosokat.”
A célkitqzés természetesen módosult Jánossomorján.
„ A legfontosabb feladat, hogy tavasszal javítsunk a teljesítményünkön és bent maradjon a harmadosztályban a társaság. Ehhez mindenképp erősítenünk kell, de nem úgy, ahogy azt az ősz előtt tettük. Sokkal körültekintőbben, egy-két meghatározó, minőségi játékost kell igazolnunk, akik segíteni tudnak. Egyelőre azonban még nem sikerült leszerződtetni senkit, a régi kerettel kezdtük el a felkészülést a tavaszra.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában