2007.01.24. 15:19
Költségek, szárnyak
Nem tudtam, ugyan honnan is tudtam volna addig a sírásba fúló estéig, ugyan mi fán terem az a Fairytopia Barbie. De mert az ötéves leánykámnak éppen emiatt fájdult meg a szíve, leesett, hogy ugyanolyan randa vékonyka, mint a legtöbb Barbie, a többihez hasonlóan szinte bűvészmutatvány öltöztetni, vetkőztetni, ráadásul jókora lyukat fúrtak a hátába, ahonnan angyali szárnyai nőnek. Szóval, ez a bizonyos Fairytopia Barbie, finoman szólva, behálózta az ovisok egy részét. Darabonként csekélyke hétezer-valahányszáz forintért. A baba áránál már csak a gyerekem azon kijelentésén ütköztem meg jobban, amikor arról mesélt: akinek ilyen a lányok közül nincsen, annak a többiek azt mondják: „Menj innen!” Zokogás, sírás-rívás, minden volt azon az estén. Mondanom sem kell, a Barbie-hiány miatt. A kiközösítésen enyhén szólva meglepődtem. Hiszen ezzel annyira ráérnének még.
...az iskolában, amikor már alsóban azt vizslatják a gyerkőcök egymás közt: ki, milyen márkás táskában cipeli a könyvét, füzetét, később pedig milyen cuccban pózol. Felsőben, hogy ki mennyi zsebpénzt kap, hol nyaral a család. Középiskolában, hogy milyen számítógépet, DVD-írót jegyez a háztartás, és havonta hányszor engedik el a szülők az ebadtát bulizni. A különbségek csak fokozódnak aztán a felsőfokú tanulmányok idején, vagy ha a fiatal – épp a hátrányai okán – el sem jut oda. Hiszen hányan, de hányan nem tudják megfizetni a különtanárt, a plusznyelvórát.
Vajon gondolnak-e minderre a mai törvényalkotók, a parlamentben felelősen döntő honatyáink és -anyáink, akik arcpirítóan magas összeget vesznek fel ilyen-olyan juttatás címén. Mert ugye lakni, telefonálni, utazni, öltözködni kell. Százezrekért, pluszban pedig megkapni a jó fizetést. Nem, senki ne higgye, hogy irigylem a mai törvényalkotókat, van azoknak bajuk elég. Ám nem lenne szégyen fontolóra venni Friderikusz egykori javaslatát: egyetlen hónapig éljenek és osszanak be egy minimálbérnyi fizetést. Évekkel ezelőtt egy honatya sem vállalkozott erre, s nagy valószínűséggel ma sem rajonganának az ötletért. De mondanék mást: abból a bizonyos személyi juttatásból támogathatnának rászoruló diákokat, középiskolásokat, mindazokat, akik – tehetségük ellenére – otthonról vajmi kevés anyagi segítségre számíthatnak. Szerencsére szűkebb pátriánkban akad olyan képviselő, aki hasonlóan gondolkodik és a háttérben segít. A többiek – tisztelet a kivételnek – Barbie-k módjára szárnyakat is növeszthetnének akár, mert így is, úgy is távol kerülnek választóiktól. A „fairytopiásoknak” pedig már semmi sem drága, havonta milliókat vesznek fel, százezrekért öltözködnek, telefonálnak. Nekik legalább nem fáj. És őket is mi választottuk.
