2007.01.31. 15:19
Nemzeti szakmai kerekasztal
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét végére nemzeti szakmai kerekasztalt kezdeményezett a nyugdíjrendszer, illetve a közoktatás jövőjéről, valamint a versenyképesség kérdéseiről. A kormányfő erről azt követően beszélt, hogy találkozott az MDF parlamenti frakciójával kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP ezután sem vesz részt semmilyen, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett vagy az ő részvételével zajló tárgyaláson – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz és Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője.
Madárinfluenza
Miután az Európai Unió teljes egészében elfogadta Magyarország madárinfluenzával kapcsolatos intézkedéseit, nem tilthatják ki az unió országaiból a magyar baromfitermékeket – mondta tegnapi tájékoztatóján [namelink name="Danks Emese"] kormányszóvivő. Süth Miklós főállatorvos elmondta: megérkezett a madárinfluenza gyanújával referenciavizsgálatra küldött lapistói anyag eredménye, amely megerősítette, hogy a szóban forgó baromfiállományban a H5N1-es vírustörzs fertőzött.
Navracsics: bosszú
a megyéken?
A kormány a megyéken akarja megbosszulni a közigazgatási reformkísérletek csődjét, pénzelvonással akarja megtörni ellenállásukat – jelentette ki Navracsics Tibor kedden Szegeden a Csongrád Megyei Közgyűlés polgári frakciójának és a szegedi képviselő-testület Fidesz-frakciójának együttes ülését megelőző sajtótájékoztatón.
Idén befejeződik
a haderő átalakítása
Idén befejeződik a haderő átalakítása, erős és jól szervezett haderő jön létre, amelyet a stabilitás és a kiszámíthatóság fog jellemezni – jelentette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden Budapesten. A miniszter a honvédség vezetése éves értekezletének szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az elmúlt 16 év haderőreformjai után stabilitásnak és kiszámíthatóságnak kell következnie. Közölte, az átalakítás célja, hogy Magyarország válaszolni tudjon az új típusú fenyegetésekre, és hatékonyan tudjon együttműködni szövetségeseivel. (mti)