Ország-világ

2007.01.12. 15:19

Orosz olaj a vezetékben

Folyamatosan érkezik az orosz olaj Magyarországra, a Barátság vezeték teljes csúcskapacitással működik, óránként 1100 tonna olaj érkezik rajta. A Mol finomítója már nem használja a stratégiai készleteket, amiből szerda délután három órától csütörtökön reggel nyolcig több mint 10 ezer tonna olaj fogyott.

A Mol már megkezdte saját technikai készletének a visszatöltését is: ebből a készletből két napig használtak fel mintegy 34 ezer tonna olajat. Az elmúlt napok történéseiből látszik az is, hogy a Mol által azonnal felhasználható technikai készletek elengedhetetlennek bizonyultak a finomító folyamatos működése szempontjából. Mihelyst megbizonyosodnak az olajszállítás folyamatosságáról, a készletező szövetséggel egyeztetve megkezdik visszapótolni a stratégiai készletet, amire a törvény szerint 6 hónapja van a Molnak. A visszapótlás minden valószínűség szerint még januárban megtörténik. Az együttműködés a Mol és a stratégiai készletező között a teljes válság idején kiválónak bizonyult.
Magyarországon évente körülbelül 6 millió tonna kőolajat dolgoznak fel, aminek döntő része Oroszországból származik. A magyar szükségletek kielégítésére, átlagos hónappal számolva, naponta mintegy 17.000 tonna kőolaj kell: a szakminiszter 15.000 tonna napi felhasználást engedélyezett korábban a stratégiai tartalékokból. Az éves 6 millió tonnás felhasználásból 900.000–1 millió tonnát a magyarországi kitermelés fedez.

Visszatöltöttek a fehéroroszok

Oroszország csütörtök reggel újította fel Fehéroroszországon keresztül haladó olajszállítását Európa felé, közölte az orosz állami csőmonopólium. A Transneft vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy immár friss orosz kőolaj folyik a Barátság (Druzsba) vezetéken Európa felé, és a vezetékrendszer „normálisan működik”, miután Fehéroroszország teljes egészében visszatöltötte a Moszkva szerint jogellenesen kivett 79 ezer tonna olajat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában