Ország-világ

2007.01.21. 15:19

Tíz éve eteti a gyerekeket

Civitas Fidelissima elismerő oklevéllel díjazták a hűség napján Áder Frigyest, a soproni központi gyermekkonyha vezetőjét. Az intézmény naponta 4300 óvodást és általános iskolást lát el élelemmel.

C. V.

– Én vehettem át a hűség napján a Civitas Fidelissima oklevelet, de úgy gondolom, ezzel nemcsak az én tevékenységemet, az itt folyó csapatmunkát is díjazták – mondta el a Kisalföldnek Áder Frigyes kitüntetett. – Éppen tíz éve vezetem ezt az intézményt, melyet magas felszereltség jellemez és az itt dolgozók szaktudása is átlagon felüli.
A központi gyermekkonyha Sopron óvodáiban és csaknem összes általános iskolájában 4300 gyereket lát el tízóraival, ebéddel és uzsonnával. – Célunk a gyerekek életkorának megfelelő tápanyagszükséglet biztosítása – tette hozzá Áder Frigyes. – Ez nem mindig egyszerű feladat, hiszen a fiatalok nem arról híresek, hogy az egészséges ételeket szeretnék. De úgy gondolom, hogy változatos, ugyanakkor élettanilag megfelelő étrendet állítunk össze napról napra. Az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnökhelyetteseként rálátásom van a szakma helyzetére, és bizton állíthatom, hogy az átlagosnál magasabb színvonalat tudunk nyújtani.
A soproni központi gyermekkonyha éves költségvetése 400 millió forint. Hetente körülbelül 700 kilogramm húst használnak fel, burgonyából havonta mintegy 40 mázsa „fogy”. Az évek során több millió forintos fejlesztést végeztek el az épületben részben önerőből, részben a fenntartó önkormányzat finanszírozásával. – Épp a közelmúltban gondolkoztam el azon, teljesült-e, amit annak idején az állás megpályázásakor megvalósítandó célként kitűztem – zárta Áder Frigyes. – Úgy gondolom, a fejlesztési elképzeléseim szinte maradéktalanul teljesültek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában