2007.01.25. 15:19
Tizenéves késelőket fogtak el Budapesten
A rendőrök elfogták azt a három, alig több mint tíz éves gyereket, akik még két héttel ezelőtt sebesítettek meg életveszélyesen egy budapesti férfit.
A szurkálás még január 12-én, pénteken éjszaka történt Budapest VIII. kerületében, a Kálvária téren, ahol a három fiatal megtámadott -összevert és megrugdosott - egy harmincegy éves férfit. A fiúk minden ok nélkül kezdték ütlegelni áldozatukat, majd elmenekültek. A megtámadott illető másnap, otthonában vette észre, hogy mellkasán vérző seb van.
A férfit mentők vitték végül kórházba, ahol kiderült, hogy mellkason szúrták, és a szúrás mélysége miatt - a rendőrség tájékoztatása szerint a kés testüreget nyitott meg - életveszélyes a sebesülése.
A nyomozók két tizenhárom és egy tizenegy éves fiút gyanúsítanak a késeléssel. Két gyereket kedden, harmadik társukat ma, azaz szerdán fogták el a rendőrök. A gyermekkorú fiatalok elismerték tettüket és részleges beismerő vallomást tettek. Sorsukról a további eljárás folyamán döntenek.