Ország-világ

2007.02.01. 15:19

Európa a kapuk előtt

Kétnapos, a kis- és középvállalkozások versenyképességét növelő roadshow kezdődött el tegnap Szegeden, a Novotelben Európa ante portas címmel.

Fekete Klára

A kis- és középvállalkozásokat kívánja információkkal ellátni, valamint a regionális befektetéseket szeretné ösztönözni, helyzetbe hozni az a rendezvénysorozat, amely Európa ante portas, Európa a kapuk előtt címmel indult útjára. Az ország hét régióközpontja közül Szeged a második állomás, a tegnap kezdődött és ma folytatódó előadásokat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), a Nemzeti fejlesztési Hivatal éppúgy támogatja, mint az ITD Hungary, hogy csak néhányat soroljunk fel a segítők közül. Göllner András, a szervező ANNAX International vezérigazgatója szerint először ülnek egy asztalhoz a kormánypártok és az ellenzék prominensei, a nemzetközi diplomáciai képviseletek, s a vállalkozók.

Botka László, Szeged polgármestere a tegnapi megnyitón azt hangsúlyozta, míg a város számára eddig hátrányt jelentett földrajzi fekvése, a jövőben ugyanezen adottságok felértékelődnek. Fontos tehát, hogy az élénkülő gazdaság régi és új szereplői átfogó gazdasági programot kaphassanak. Zeiler Júlia, a GKM főtanácsosa elmondta, az EU strukturális alapjai három év alatt 43 milliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozásokat. A minisztériumhoz az első pályázatokat február 16-ától lehet beadni, ezek között öt kifejezetten a kicsiknek szól.

A résztvevő potenciális befektetők és érdeklődők az első napon a szegedi logisztikai és a szentesi élelmiszer-biztonsági központról hallottak tájékoztatót, majd a Medikémiát és a mórahalmi ipari parkot tekintették meg. Ma többek között a biopolisz projektet mutatják be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában