2007.03.04. 15:19
Kutyákkal kivívott elismerés
A 2006-os év handlerévé, azaz hivatásos kutyafelvezetQjévé választották a lövQi Szeli Juditot. A fiatal megyénkbeli lány a tavalyi évben számos sikert ért el az általa felkészített kutyákkal, melyek közül például több is elnyerte a Kelet-Közép-Európa legszebbje címet.
A Magyar EbtenyésztQk Országos Egyesülete által a tavalyi évben rendezett versenyek összesítése során „A 2006. év handlere” címmel jutalmazták a lövQi Szeli Juditot. A tenyésztQ a legjobb handlernek, azaz ebfelvezetQnek járó kitüntetést vehette át Korózs Andrástól, a
MEOE elnökétQl, valamint Soós Attilától, a Nutra Gold Hungary képviselQjétQl. Számos, általa felkészített kutyát is díjaztak, voltak olyan kutyák, ahol „csak” a háttérben segédkezett, például a kutya kiképzésében vagy a szQr megmunkálásában mint kutyakozmetikus, de jócskán akadtak olyanok is, ahol a teljes munkát Judit végezte el.
– Számomra az is meglepetés volt, hogy a négy jelölt egyike vagyok, akik közül a szombati bálon hirdették ki a gyQztest – mondja Judit, majd hozzáteszi, annyira ünnepélyesnek találta a rendezvényt, hogy az Oscar- után viccesen Uszkár-díj-átadónak nevezték el. – A sikert a tavalyi, egész éves munkámnak köszönhetem, hiszen a versenyeken és kiállításokon nyújtott teljesítményünk alapján pontoztak bennünket, handlereket, sok segítséget kaptam a „nagy kutyásoktól”, tenyésztQktQl, bíróktól, szakmabeliektQl, valamint kedvesemtQl, [namelink name="Tóth Péter"]tQl és a családomtól, akik végig mellettem voltak és támogattak. Nélkülük mindez nem sikerülhetett volna. Tavaly fQként magyar agarakat, tacskókat, óriás uszkárt és orosz agarakat készítettem fel, valamint a saját szibériai huskyjaimat, west highland white terrieremet és a fáraókutyámat is bemutattam. Ezek közül több is fajtagyQztes lett, valamelyik saját kategóriájában „Az év kutyája” címet is elnyerte. Bakát, a magyar agarat, aki „Az év magyar agara” címet is elnyerte, szinte minden kiállításra elvittük, majdnem minden hétvégénket együtt töltöttük itthon vagy külföldön.
A díjkiosztóra nemcsak a hivatásosok jöttek el, hanem kutyabarátok is. Sokan a kedvenceiket is elhozták, így nem volt ritka látvány, ha valaki szmokingban-nyakkendQben egy komondorral az oldalán érkezett. – Tetszett, hogy végre nem a verseny rohanásában találkoztunk, hanem volt idQ beszélgetni is azokkal az emberekkel, akikkel hétvégérQl hétvégére találkozunk.
Judit már megkapta a 2007-es versenynaptárat és gQzerQvel készül a további megmérettetésekre, következQ kiállításuk március 11–12-én lesz Grazban, de addig még az egyik huskyja fedeztetése is esedékes lesz. Az elért sikerek pedig további kihívásokra sarkallják, mint mondja, szeretne újabb fajták felkészítésével is foglalkozni.