Ország-világ

2012.08.28. 14:37

Néma tüntetést tart az MSZP az Egészségügyi Holdingnál bejelentett leépítés ellen

A tervezett intézkedések negatívan érintik az amúgy is magas munkanélküliséggel sújtott megye lakosságát.

MTI

Néma demonstrációval tiltakozik szerdán a szabolcsi Egészségügyi Holding (EH) Zrt.-nél bejelentett létszámleépítés ellen az MSZP - közölte [namelink name="Halmi József"], az ellenzéki párt megyei alelnöke sajtótájékoztatón kedden, Nyíregyházán.

A szocialista politikus felháborodását fejezte ki a holdingnál hétfőn bejelentett több mint ötszáz fős létszámleépítés és a korábban ismertté vált kórházösszevonás miatt. Halmi József azt mondta: a tervezett intézkedések negatívan érintik az amúgy is magas munkanélküliséggel sújtott megye lakosságát, az elbocsátásokkal pedig további ötszáz ember és azok családja válik a munkanélküliség áldozatává.

Az MSZP megyei szervezete ezért szerdán demonstrációt szervez a holding összes tagkórháza elé, ahol beszédek megtartása nélkül, némán tiltakoznak majd az elbocsátás ellen - mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve, hogy a tüntetést egyben a fideszes vezetőknek is szánják azzal az üzenettel, hogy "itt az idő két év után dolgozni."

Az MSZP mellett a Jobbik is demonstrál kórházügyben: a kisebbik ellenzéki párt megyei szervezete a mátészalkai és fehérgyarmati gyógyintézmények ésszerűtlen átszervezése ellen tiltakozik csütörtökön a két szatmári városban.

A négy kórházat működtető Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatója hétfőn jelentette be, hogy összesen 541, a társaságnál a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg. A leépítés gyógyító munkát végző dolgozót nem érint, a tagvállalatoknál a háttérszolgáltatási (élelmezés, kontrolling, informatika) feladatokat ellátó munkatársak nagy részét azonban elbocsátja a társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában