jelentős károk

2021.05.22. 11:30

Emberéleteket követelt a kínai földrengés

Legkevesebb hárman meghaltak, huszonheten megsérültek, és jelentős károk keletkeztek két földrengésben szombatra virradóra Kínában – mondták el a helyi hatóságok.

Az első, 6,4-es erősségű földrengés az ország délnyugati részén fekvő Jünnan tartomány turisták által kedvelt helyszínét, Tali (Dali) környékét rázta meg.

A rengés fészke mindössze 8 kilométeres mélységben volt. A földmozgást több utórengés követte

- tájékoztatott a kínai földrengéskutató hálózatok központja.

A földrengésben utak és épületek rongálódtak meg, és földcsuszamlások elvágták a szállítmányozási útvonalakat a térségben.

A regionális hatóságok szerint több mint 20 ezer embert kellett evakuálni.

A második 7,4-es erősségű földrengést az északnyugat-kínai Csinghaj tartomány Kolog (Golog) Tibeti Autonóm Prefektúrájában található Mato megyében mérték. Ez a terület ezer kilométerre északra található az első földmozgás helyszínétől. A rengés fészke 17 kilométer mélyen volt. A ritkán lakott területen áldozatokról egyelőre nem érkezett hír, de több út megrongálódott és két híd leomlott.

Szombat reggel azon a környéken is számos utórengést észleltek a kínai hatóságok.

A mentőcsapatok és a segélyszállítmányok megindultak az érintett térségekbe.

Kínában rendszeresek a földrengések. Az egyik legpusztítóbb 2008-ban volt, akkor csaknem 90 ezren vesztették életüket vagy tűntek el Szecsuán tartományban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában