kémügy

2021.07.20. 19:15

Tiltakozás tört ki az indiai parlamentben a Pegasus kémprogram miatt

Tiltakozás tört ki kedden az indiai parlamentben, miután ellenzéki képviselők azzal vádolták meg Narendra Modi kormányát, hogy a Pegasus kémszoftverrel hallgattak le politikai ellenfeleket, újságírókat és aktivistákat.

Az ülés félbeszakadt, amikor ellenzéki képviselők kormányellenes jelszavakat kezdtek skandálni, és mielőbbi vizsgálatot követeltek az NSO izraeli cég Pegasus nevű kémprogramjának indiai használata ügyében.

– Ez nemzetbiztonsági fenyegetés – mondta Kapil Szibal, az ellenzéki Kongresszus Párt egyik tisztségviselője.

A tiltakozások azután törtek ki, hogy vasárnap egy nemzetközi médiacsoport nyilvánosságra hozta vizsgálata eredményeit, amelyben azt állítják, hogy a kémszoftverrel ötven országban különböző célpontokat hallgattak le, közöttük újságírókat, aktivistákat és politikai ellenfeleket.

Indiában a nyilvánosságra hozott állítások szerint az esetlegesen megfigyeltek listáján szerepel Rahul Gandhi, a Kongresszus Párt magas rangú vezetője, legalább negyven újságíró, egy tapasztalt választási szakértő, Modi heves bírálója, valamint egy ismert járványügyi szakértő.

Asvani Vaisnau újonnan kinevezett információs technológiai miniszter hétfőn tagadta, s „szenzációhajhásznak” nevezte ezen állításokat. Hozzátette, az indiai demokrácia rossz hírnevét akarták kelteni a vádakkal.

Néhány perccel a miniszter parlamenti felszólalása után a The Wire nevű indiai hírportál – amely szintén részt vett a vizsgálatban – közölte, hogy a miniszter neve is szerepelt a potenciális megfigyelési listán 2017-ben, amikor még nem volt Modi Bharatíja Dzsanata Pártjának (BJP) tagja.

A volt információs technológiai miniszter, Ravi Sankar Praszad kijelentette, hogy

szemernyi bizonyíték sincs az állítások, illetve az indiai kormány és a BJP közötti kapcsolatra.

Modi kormányzatát azzal is vádolják, hogy romlott a polgári szabadságjogok helyzete. A washingtoni székhelyű, Magyarországgal szemben is többnyire kritikus Freedom House nemrégiben Indiát, a világ legnépesebb demokráciáját szabadról részben szabadra minősítette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában