Befolyásolás

2023.08.17. 05:58

A dollármédia tízmilliós nagyságrendű hirdetésekkel próbált választókerületeket nyerni (videó)

A Magyar Nemzet cikke szerint a fideszes jelöltek lejáratására is szórta a pénzt a külföldi százmilliókból megtámogatott EzaLényeg lapcsoport.

MW

Illusztráció

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

Több dollár gurult azokba a választókerületekbe, ahol élesebb versenyre számított a dollárbaloldal a 2022-es választási kampányban. A külföldről származó négymilliárdos támogatásból jutott arra is, hogy a dollármédia ott próbálja meg nagyobb erőkkel befolyásolni a választókat, ahol szerintük volt esélye a baloldali összefogásnak – írja a Magyar Nemzet.

Miskolcon és Pécsett például az EzaLényeg-médiabirodalom hatalmas összegekkel tolta meg a szivárványkoalíció egy-egy jelöltjének kampányát.

A 81 helyi oldalt, nagyrészt lejáratóportált működtető lapcsalád miskolci lábára például nem kevesebb mint 11,5 millió forint jutott, ebből pedig 1463 tartalmat hirdettek. Az EzaLényeg pécsi kiadására 9,2 millió forintot szántak, ebből 1976 tartalmukat népszerűsítették a Facebookon – hívja fel a figyelmet a lap.

Azonban csak néhány mandátumot sikerült megszerezniük a csatatér-választókerületekben, azokat is csak szűk többséggel.

Az EzaLényeg-médiabirodalom mögött álló Oraculum 2020 Kft. csaknem kétmilliárd forintot kapott külföldről, az Action for Democracy nevű Korányi-féle szervezettől és egy homályos svájci alapítványtól – számol be a Magyar Nemzet.

A teljes cikkért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában