„Együtt erő vagyunk!”

2023.12.02. 10:27

Szánthó Miklós: Magyarország a családot választja a genderpropaganda helyett

Magyarországon „a családot választjuk a szivárványos genderpropaganda helyett, a nemzeti identitást és az állami szuverenitást a woke-őrülettel és a globalizmussal szemben” – fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója videóüzenetében a Japánban zajló CPAC (Conservative Political Action Conference) konferencián, írja az MTI.

MW

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Szánthó Miklós kiemelte: a családok támogatása és a gyermekek védelme nem pusztán erkölcsi kötelesség, hanem nemzetbiztonsági szükségszerűség is:

Egy újszülöttek nélküli nemzet végül megszűnik nemzetként létezni. Ha egy nemzetből hiányoznak az emberek, akkor végső soron nem létezik a demokrácia, amire építeni lehetne. Mindennek fényében Magyarország úgy döntött, hogy külső irányban megvédi határait, belső viszonyait tekintve pedig megvédi a gyermekeket

– fejtette ki.

A főigazgató, aki a CPAC Hungary főszervezője is azt mondta: Magyarország a nemzetközi konzervatív ébredés és a családbarát politika egyik motorja , amivel kiváltotta a progresszív globalista elit kérlelhetetlen dühét, de egyedül nem lehet képes megfékezni azt a balliberális politikát, amely a vesztébe kergetné a magyar társadalmat.

Szánthó Miklós emlékeztetett a nemzeti oldal nemzetközi összefogásának fontosságára:

„Együtt helyreállíthatjuk legszentebb intézményünk, a család becsületét és megbecsültségét; együtt helyreállíthatjuk közös civilizációnk jövőjét. Mert együtt erő vagyunk!”

– hangoztatta.

A rendezvényen Kovács István stratégiai igazgató arról beszélt, hogy egyetlen olyan nemzet van, amely eddig nem volt hajlandó csatlakozni a „progresszív baloldal kollektív öngyilkosságához”.

Magyarország bebizonyította, hogy lehet megálljt parancsolni a genderideológiának és a bevándorlásnak. Olyan harc ez, amelyet a jó szándékú emberek vívnak az őrület ellen Japántól az Egyesült Államokon át Európáig. Muszáj összefognunk, ha győzni akarunk!

– hangsúlyozta.

Kovács István szerint az elmúlt időszak válságait a Brüsszelben és Washingtonban hatalmon lévő baloldal egytől egyig „katasztrofálisan félrekezelte”. Hozzátette, a nyugati liberális elit annyira opportunista és korrupt lett, hogy az már a „biztonságunkat és túlélésünket” veszélyezteti. Minden politika, amely akár Brüsszelből, akár a washingtoni liberális elittől jön, „minket fenyeget, és ez teljesen önpusztító” – magyarázta s stratégiai igazgató.

„Arra kérjük barátainkat a világ minden táján, hogy álljanak mellénk. Fogjunk össze a jövőnk érdekében, és üzenjük meg a woke szektának: eddig és ne tovább!” – mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában