Falusi legény vagyok, de művészként is szemlélődöm

Apám romantikája eladó

Miért Mezőszemere? Mi húzott vissza a szülőfaludba?

Amikor 1998-ban visszaköltöztem a szülőfalumba, jól éreztem magam Szentendrén.

A sors alakította úgy, hogy visszajöttem. Húszévi szentendrei lét után ez nem volt fájdalommentes, és Mezőszemere pozitív hozadékai csak később jelentkeztek.

Például akkor még nem készült el a sztráda, az internet döcögött, a mobiltelefon fél kilós volt – gondolok itt az információ áramlásra. Viszont megkaptam ezek helyett a hamisítatlan és mozdulatlan falumat, ami egyre vonzóbbá vált számomra. A Szentendrén kiüresedett motívumaim felfrissültek, újra és újra meglepetésként ért, mennyire nem láttam régen az összefüggéseket, hogyan működik egy falu. Belehelyezkedtem a szemereiségbe, de nem süppedtem bele.

Viszik a szomorú fűzet

Mondhatni, hogy azért egy kis Szentendrét is vittél magaddal vissza, hiszen létre hoztad Kónya Rékával a Nyílt Tér Vizuális Alkotótelepet, és több művész kortársad is vásárolt telket a településen.

Hogyan áll most ez a projekt?

A Nyílt Tér művésztelepet Réka harcolta ki. Neki megvolt a gyakorlata ilyen tematikájú eseményeket szervezni, előtte a székelyföldi ANNArt fesztiválokat bonyolította Ütő Gusztávval. A másik alapító tag Szirtes János. Az alkotótelep koncepciói közé tartozik, hogy minden alkalommal más művészeket hívunk meg, ennek oka az is, hogy minél többen látogassanak el ide. S valóban, a művészeket megérinti a vidék, válogatás nélkül. Valahol a szívek mélyén mindenki vidéki.

A képzőművész kollégáim először csak nyaralónak vásároltak olcsón szemerei-úgymond parasztházat. Azóta többen életvitelszerűen itt élnek. Szerintem a lakosság-művész arányt országosan megnyernénk. Ne feledjük, Mezőszemere nem turista falu, élő organikus, a bajaival és örömeivel. Az itt élő művészek részt vesznek például a faluszépítésben. Az utóbbi időben fiatal művészek is vásároltak ingatlan.

Falu széli ház

Mióta visszaköltöztél Mezőszemerére máshogy tekintesz a vidékre, a családra?

Természetesen mindenre másképp tekintek, nemcsak a vidékre és a családra. Ha a családról van szó, akkor a legnagyobb boldogság olyankor ér – például karácsonykor – amikor a hat unoka fürtökben csüng rajtam.

Egy interjúdban említetted, hogy egy folyamatos kettős helyzetben vagy, mivel egyszerre élsz Mezőszemerén, és egyszerre vizsgálod is azt eltávolodva tőle. Ez a kettősség érződik az alkotásaidban is?

Hogy ez a kettősség érződik-e a munkáimban, nem tudom megállapítani. Úgy is fogalmazhatnék, nem vagyok rá képes. Az biztos, hogy az a kettős szerep, miszerint innen származó falusi legény vagyok, valamint művészként is szemlélődöm, meg aztán a közéletben is részt veszek itt helyben, ez valóban különleges élmény.

Sándor a Tisza

Mi az ami most leginkább inspirál , foglalkoztat Mezőszemerén?

Az inspirációt, motívumokat nem kell lasszóval befognom, folyamatosan szembejönnek velem. A legapróbb részlet is fontos, a legkisebb, jelentéktelennek tűnő rezzenésből is lehet műalkotás. Legyen az egy elkapott mondat a kocsmában, egy pirkadat, egy ballagó öregasszony, fát gyűjtögető cigány férfi, utcákon összeverődő kutyák. Világmegváltó gondolatok nélkül.

Az az egyre tátongóbb társadalmi és jóléti különbség, ami Mezőszemerének is sajátja megjelenik a munkáidban vagy igyekszel mindenre tárgyilagosan tekinteni, és egy lerobbant Trabant, az csak egy lerobbant Trabant?

Nagyon szeretném kihangsúlyozni, hogy ha bármilyen tárgy – akár egy használatból kivont Trabant – megjelenik a festményemen, azzal nem társadalmi különbségekre szeretnék rámutatni, ez egyáltalán nem célom. Ellenkezőleg. Elnézést, de Budapesttel összevetve, itt is nagyon sokféle ember él, különböző anyagi-, társadalmi helyzeti és értelmi szinteken. Ha megértéssel, sőt empátiával közeledünk egy szegény emberhez, egy gumiégetésből származó füsthöz – igen, bármilyen furcsa, még ahhoz is lehet ekképp közelíteni: ha mindezt igyekszünk megtölteni spirituális erővel, egyszerűbben fogalmazva művészettel, akkor születhetnek jó művek.

Körtánc a nyugdíjas klubban jó

Az új képeid mintha ismét egyre jobban előtérbe kerülnének az állatok. Ez tudatos részedről vagy véletlenszerű?

Hát erre nem tudok pontosan válaszolni, de úgy vélem, akár alak nélküli táj, akár gumiabroncsok a kertben, vagy csak állatok a tájban szerepelnek a képeimen, mindig az emberi jelenlétről szólnak a műveim.

2012-ben volt egy nagy átfogó kiállításod a még Gulyás Gábor által igazgatott Műcsarnokban, amikor is többek között arról is beszéltél, hogy mennyire rossz most Magyarországon művésznek lenni. Változott szerinted valamit ez alatt a 7 év alatt a helyzet?

A 2012-es Műcsarnoki kiállításom óta sok minden történt. Rájöttem, a világot olyan szemüvegen keresztül nézem, amilyen állapotban van a lelkem, illetve hogy ha nincs egyensúly, harmónia, akkor a remény is halványul. Ez volt akkoriban, persze minden, ami történt velem, igaz volt, mert az igazságnak a borúsabb oldalát kaptam el. Most más a helyzet. Kicsit kisütött a Nap, új remények, új tervek, új tapasztalatok, és ennek a következménye más hangulatú művekben nyilvánul meg.

Rajz

Hogyan látod a jövőt?

Ha látnám a jövőt, akkor jósdát nyitnék Szemerén, jól menne a bolt. Hál’ istennek nem látom. Jó lenne azt a tudásszintet elérni, hogy csak a most van.

Mesélnél a most megjelent albumodról? Mi alapján állt össze? Mi volt a vezérfonal?

A Kieselbach kiadásában megjelent album közös koncepció eredménye. Ebben sokat segített Kónya Réka, Kieselbach Tamás és Kozák Gábor. Vezérfonala, hogy tükrözze a kiállítás anyagát, beágyazva eddigi munkásságomba. Fontos volt még – Tamás ötleteként –, hogy személyes írásokat is tartalmazzon olyanoktól, akik számomra sokat jelentenek.