2007.01.02. 15:19
Halálos balesetet szenvedett egy ló a szilveszteri versenyen
A 7. futam közben a Hydra nevű ló megbotlott és olyan szerencsétlenül esett, hogy azonnal kimúlt. Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: tudomása szerint eddig még soha nem fordult elő ilyen eset.
A lóverseny nagyon veszélyes sport, a múltban három ember is életét vesztette a versenyek közben. A lovak is gyakran sérülnek: csak idén nyáron már két állatot kellett elaltatni azért, mert verseny közben eltört a lábuk. Arra azonban még nem volt példa, hogy a ló verseny közben azonnal kimúljon - mondta el az ügyvezető.
Mint kiderült Hydra vesztét csigolyatörés okozta. Szerencsére hajtója nem sérült meg a balesetben.