Férfi vízilabda OB I.

2023.01.21. 11:28

Tisza-parti rangadót rendeznek ma a Tiszavirág Sportuszodában

A tizedik forduló mérkőzéseivel folytatódnak ma a férfi vízilabda OB I. küzdelmei. A Szegedi VE 16.30-tól a Szolnoki Dózsát fogadja, míg a Metalcom Szentes 19 órától a Honvéd vendége lesz.

Becsei Dávid

Illusztráció: Török János

Csalódottan utazhatott haza szerdán éjjel a Szegedi VE férfi vízilabdacsapata, miután 9–6-os vezetésről 9–9-es döntetlent játszott Miskolcon. Ma már itthon ugranak medencébe Sánta Dánielék, az ellenfél a Szolnoki Dózsa lesz. A vendégek kilenc meccs után még veretlenek, mindössze az első körben hullajtottak pontokat otthon az Egerrel szemben. A hazaiak a tabella nyolcadik pozícióját foglalják el kilenc ponttal.

– A Szolnok ellen sokkal fegyelmezettebben kell védekeznünk, mint Miskolcon. Egy Euro Kupás ellenfél érkezik hozzánk, így magunkat és őket is meg kell tisztelnünk azzal, hogy mindent beleadunk a játékba. A szerdai meccs nem tett jót a lelkeknek, de most már csak az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Bízom benne, hogy minél több szurkoló választja a mérkőzésünket, amit olyan játékkal hálálunk meg, hogy legközelebb is kijönnek a Tiszavirágba – nyilatkozta a mai meccs beharangozójában Barna Tamás, a szegediek másodedzője.

Nem vár könnyű mérkőzés a Metalcom Szentesre. Szerdán jó meccset játszottak Szolnokon, de akárcsak akkor, most sem a Kurca-partiak a három pont fő várományosai. A fővárosiak a hatodik helyről tizenöt ponttal, míg a szentesiek három ponttal a tizenharmadik helyről várják a bajnokit.

– A Honvéd idei teljesítménye abszolút megsüvegelendő, nem szabad őket félvállról venni. A Vasas elleni győzelmük is azt mutatja az előző fordulóból, hogy nagyszerű eredményeket képesek elérni. Nekünk a saját játékunkat kell építeni ellenük azokra a meccsekre, amelyek ezután következnek. A legfontosabb, hogy találkozóról találkozóra fejlődjünk és előre lépjünk – hangsúlyozta Chilkó Márton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!