jegyzet

2021.10.21. 06:30

Rebrov öröksége

Novák Miklós

„Bajban a Fradi.” „Rebrovval másként lenne.” „Stöger alatt forrósodik a kispad.” Üzenetek a baráti csoportból a Celtic–Ferencváros-mérkőzés után.

Tényleg ilyen nagy lenne a baj?

Nem hinném. Távolodjunk el kicsit a 2–0-s vereségével zárult glasgow-i mérkőzéstől. A Fradi zsinórban a harmadik évben érte el valamelyik nemzetközi sorozat főtábláját. Idén ugyan nem a Bajnokok Ligájában, „csak” az Európa-ligában, de hogy egyáltalán idáig eljusson, ahhoz is kellett egy komoly bravúr, a Sparta Praha kiverése. A csapat az El csoportkörében három nála magasabban jegyzett ellenféllel, a német Leverkusennel, a spanyol Betisszel és a skót Celtickel került össze, ebben a társaságban minden idegenbeli pont bravúr, a hazai pedig siker. Eddig ez nem jött össze, de hát ez a papírforma.

A Ferencváros továbbá az NB I-ben ugyan elszenvedett két váratlan vereséget – egyaránt hazai pályán a Kisvárdától és a ZTE-től –, de így is második, sőt a vesztett pontok alapján az első.

Pánikról tehát szó nem lehet.

Mégis van valami, ami nyomaszthatja a csapatot vezetőedzőjével egyetemben. Szergej Rebrov öröksége. A Fradi két éve szintén az Európa-liga, egy éve pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. A BL nyilván más kávéház, a magyar bajnoki csúcstartónak sok reménye nem lehetett a Barcelona, a Juventus és a Dinamo Kijev ellen, de nem maradt pont nélkül, s Torinóban néhány perc híján bravúros döntetlent játszott. Két éve az El-ben az Espanyol, a Szpartak Moszkva és a Ludogorec volt az FTC ellenfele, s a Fradi a hatodik (utolsó) fordulóban a továbbjutásért lépett pályára Razgradban, végül hét ponttal lett harmadik.

Ettől bizony most messze került. A televíziós szakértő szerint azért, mert Ihor Haratin távozásával meggyengült a középpálya, de ez sületlenség, Haratin jól felfogott érdekből távozott, a posztján van nála jobb Laidouni személyében, nem akart a kispadra szorulni, miként az tavasszal már megesett vele néhányszor. A Ferencváros kerete két év alatt is sokat erősödött, ami pénzben is jól kifejezhető, a Transfermarkt szaklap szerint lényegében megduplázódott az értéke, 21,9 millió euróról 40,35 euróra ugrott.

Tisztelet néhány kivételnek,

szerdán fásultan mozgott az egész csapat. Ennek okára kell magyarázatot találni.

Egy éve is akadt ilyen meccs, a Juventus elleni hazai találkozó. S, ha már olasz foci, a Milan hét év után szerepelhet ismét a BL-ben. Ehhez – is – mérjük az igényeket.

A „visszavágón” azért muszáj lesz legyőzni a Celticet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!