Szeged és környéke

2007.01.10. 15:19

A zenekar a Korzóba készül

A tervek szerint már december végén át kellett volna költöznie a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak a Festő utcából a Széchenyi térre, a Korzóban kialakítandó új székházba. A beruházás azonban néhány hónapot késik, mert a tervezettnél bonyolultabb, és közel harmincmillió forinttal többe kerül.

Hollósi Zsolt

Életkép a Festő utcai régi székházból. A Korzóban szólampróbákra alkalmas két kisebb termet is kialakítanak. Fotó: Frank YvetteA felsővárosi római katolikus plébánia már a rendszerváltás után szerette volna közösségi célokra visszakapni az államosítás idején jogtalanul elvett Festő utcai ingatlanát. Az épületet régóta székházként és próbateremként használja a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Az együttes szívesen költözött volna méltóbb elhelyezést biztosító ingatlanba. Tavaly azt írtuk: 2006 végéig sor kerülhet erre, mert a kormány úgy döntött, a zenekar elhelyezésére csereingatlanként ingyen önkormányzati tulajdonba adja a volt Korzó mozi épületét. A szimfonikusok azonban máig nem költöztek.

Mint megtudtuk, néhány hónapot késik a beruházás, mert a Korzó épülete műemléki védettség alatt áll, ráadásul a társtulajdonossal, a Magyar Államkincstárral is egyeztetni kellett, így bonyolultabb volt, tovább tartott az engedélyeztetési eljárás. Az önkormányzat közbeszerzéssel választotta ki a kivitelezőt, a szegedi Dombi és Társa Kft.-t, amely csak decemberben tudta megkezdeni a Korzó átépítését. A munkálatok első fázisát március 15-éig kell befejezni.

Az egykori moziteremben alakítják ki a zenekar próbatermét, amely akkora lesz, hogy a muzsikusokon kívül az énekkar és a szólisták is elférjenek benne, ha oratóriumkoncertekre vagy operaelőadásokra készülnek. Mivel a Korzóban nem voltak irodák, a zenekarral viszont a teljes adminisztráció is átköltözik, a volt előcsarnokban négy helyiséget is ki kell alakítani. A Széchenyi téri főbejáratot lezárják, és a Fekete Sas utca felől lesz a zenekari székház bejárata. Mivel a Festő utcai ingatlan alapterületének körülbelül a duplája a Széchenyi téri, így arra is lehetőség nyílik, hogy két kisebb szólampróbatermet alakítsanak ki a megfelezett és fallal lezárt karzaton. Ez alatt helyezik el a raktárakat és az épületgépészeti berendezéseket. A város tavalyi költségvetése eredetileg ötvenmillió forintot biztosított a beruházásra, ám az időközben megnövekedett feladatok miatt ez nem elegendő.

A hely szelleme

A Korzó épülete, a Zsótér-ház fontos szerepet játszott Szeged művelődéstörténetében. Mikszáth Kálmán tudósítóként az egyik emeleti ablakából szemlélte az 1879-es nagy árvizet. Bartók Béla 1918-ban – Kassák Lajos Ma című folyóiratának estjén – itt adott először saját műveiből koncertet Szegeden. – Abban bízom, hogy a költözéssel nemcsak térbelileg kerül a szimfonikus zenekar a város szívébe, hanem a jövőben a polgárok szívében is centrálisabb helyet foglalhatunk el – tette hozzá Gyüdi Sándor.

Molnár László, az önkormányzat városüzemeltetési irodájának vezetője elmondta: az idei költségvetésből várhatóan további közel harmincmillió forintra lesz szükség a munkálatok befejezéséhez. Ez az összeg már tartalmazza a hűtési rendszer beszerelését is.

– A költözéssel hosszú időre megoldódhatnak a zenekarunk elhelyezési problémái. Ha a város egyszer rászánja magát egy hangversenyterem építésére, akkor kell majd feltenni a kérdést: ahhoz kapcsolódjon-e a zenekar székháza is, vagy az új épület csak koncerthelyszín legyen. Ha az utóbbi megoldás mellett döntenek, akkor a Korzó továbbra is megmaradhat próbateremnek, az együttes „főhadiszállásának" – mondja Gyüdi Sándor. A szimfonikusok igazgató-karnagya azt reméli, már tavasszal átköltözhetnek a Festő utcából a Széchenyi térre. Az új székház bútorzatának, berendezésének kialakítására több mint tízmillió forintot költ majd az együttes. A zenekar új bázisa logisztikai és kényelmi szempontból is sokkal előnyösebb elhelyezést biztosít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!