Szeged és környéke

2007.01.18. 15:19

Anyósülésen utazhat a halál

Időről időre előfordul, hogy az éjszakában egyedül dolgozó, sok pénzt begyűjtő taxisok támadás áldozataivá válnak. Legutóbb két hete támadtak meg egy fővárosi taxist, de a tipikus városi bűncselekménynek szegedi kollégáik is kiszolgáltatottak.

Tombácz Róbert

Van, aki felfegyverzi magát a taxisok közül. Fotó: Segesvári CsabaA közel fél évszázada személyfuvarozással foglalkozó Feri bácsit 1972-ben érte támadás Szegeden. Egy novemberi hajnalon a megyeháza előtt intette le két férfi, akik Szentesre irányították. Még a vásárhelyi úton sem jártak, amikor az anyósülésen ülő fojtogatni kezdte. Feri bácsi nagy nehezen lefejtette a kezeket a nyakáról, majd leütötte a támadót. Közben a kocsi árokba gurult, a másik férfi kiugrott és futásnak eredt.

Hátrafelé kémlelő támadók

– Egy kés vagy valami más fegyver ellen akkor sem tudtam volna sokat tenni, pedig akkor még nagyon jó kondiban voltam – beszélt a kiszolgáltatott helyzetről a férfi. Azt meséli, a '60-as évek végén többen próbálkoztak az amerikaihoz hasonló műanyag falas elválasztással, de ez inkább bajt okozott, mert a sofőrök balesetnél beszorultak a „kalitkába".

Az elmúlt években ugyan rengeteg tapasztalatot gyűjtött, mégis azt mondja, ránézésre ritkán lehet kiszúrni a rablásra készülőket. Vannak persze árulkodó jelek. Ha valaki például sokat kémlel hátrafelé, azt ellenőrizheti, hogy számíthat-e később tanúkra. Egy támadásnál a cégek közti konkurenciaharcot is felfüggesztve, aki csak tud, jön segíteni. A veterán taxis szerint például nemrégiben így kaptak el egy petőfitelepi támadót, akit három különféle társasághoz tartozó kolléga kerített be.

Jobb kéz a máj mellett

Húsz éve taxizik a szegedi Segesvári Csaba, akivel kezdőként megesett, hogy valaki többször utazott vele kisebb távolságokra, majd mikor kellően „beetette", Gyöngyösre vitette magát – és ott fizetés nélkül lelépett. Egyszer az övére szerelt tokból lopták el a mobilját, miközben utasaitól még borravalót is kapott. Kapott már olyan fenyegető kérdést is: „mi lenne, ha lefújnálak gázspray-vel?" Az első döbbenetből felocsúdva megmutatta, mivel védi magát – mire a viszonyok azonnal rendeződtek.

Elkapták a gyilkost

A ma már nyugdíjas Papp János egykor miniszteri kitüntetést kapott, mert szegedi kollégáival közösen kapták el az úgynevezett miskolci gyilkost. Húsz éve folyamatosan harsogta a rádió a férfi személyleírását – Papp János ennek alapján ismerte fel azonnal a kocsijába ülő utast. Azt mondta neki, éppen végzett, már csak váltótársa tudja Miskolcra vinni. Közben virágnyelven értesítette kollégáit a helyzetről, akik civilruhás nyomozókkal együtt a Víztorony téren fogták el a férfit. Két pisztoly, számos vadásztőr és többféle nemzet pénze volt nála. Papp szerint egy ilyen helyzetben sosem szabad kapkodni, csalafintasággal sokkal többre megy a taxis.Szerinte nincsenek egyértelmű jelei egy támadás előkészületeinek. Egy agresszív utassal szemben többnyire nem válik be az agresszió, inkább „el kell hülyéskedni" a dolgot. Megelőzéssel is védekezhetnek: ha ki se mennek bizonyos szegedi címekre – például Öreg-Rókus bizonyos részeire. Jobb kezét pedig – biztos, ami biztos – már rutinból a mája mellé teszi, nehogy egy penge váratlanul az oldalába vágódjon.
– Ha nagyon akarják a pénzt vagy a kocsit, nem tud védekezni az ember. Inkább vigyenek mindent, minthogy sose érjek haza – vallja a szegedi taxis.

Máig élő trauma

Marczika Gyöngyi tizenegy évig fuvarozta az embereket, nemrégiben hagyta abba szakmát. A taxisnőt tíz éve támadták meg kocsijában, de máig úgy él benne a dolog, mintha tegnap történt volna. Egy újszegedi címre ment ki, ahol a hátsó ülésre ült be egy kapucniját az arcába húzó fiatalember, aki egy kihalt tarjáni utcába irányította. Gyöngyi akkoriban súlyt emelt, így erőfölényben volt akkor is, amikor egy fémszerszámot szorítottak a torkához. Támadója ugyan elmenekült, de a fuvar közben virágnyelven leadott riasztásnak köszönhetően kollégái tíz percen belül elkapták.

Mint mondja, gyanút kelthet, ha valaki alaposan szétnéz a kocsiban, vagy az iránt érdeklődik, hogy föl tud-e váltani nagyobb bankót. Amíg dolgozott, mindig volt nála gázspray, de azzal is védte magát, hogy bizonyos telefonszámokat feketelistára tett, és messziről kerülte a külterületi fuvarokat. Mindez mégis kevésnek bizonyult.
– Hiába vállaltam egy idő után csak nappali műszakot, ma már nap közben is megtámadják az embert. Nem szeretném, ha a lányom anya nélkül nőne fel – vall a taxizással való szakítás okairól Gyöngyi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!