Capoeirát oktat Szegeden a brazil exdivattervező

Marcos Cezario egyik szegedi tanítványával a főiskolai kar tornatermében. Fotó: Segesvári Csaba– Hatévesen, egy tengerparti bemutatón láttam először capoeirázó férfiakat, de csak később kezdtem komolyan foglalkozni ezzel a sajátos harcművészettel. Tízéves korom óta űzöm rendszeresen, a legfontosabb dolog az életemben – meséli Marcos Cezario capoeira edző. A raszta hajú fiatalember Brazíliából származik, egy Rio melletti városban, Espirito Santóban nőtt fel.

– Szülővárosomban és egész Brazíliában hagyományos küzdősport a capoeira. Nagyon sokan űzik profi szinten. Gyerekkorom óta gyakorlom mindennap, kezdetben csak hobbiként tekintettem rá – mondja Marcos, akinek eredeti foglalkozása: divattervező. Szülővárosában a legtöbben kávétermesztésből és textiliparból élnek. A tehetséges fiú egy nagy brazil ruhaipari cégnél dolgozott konfekciótervezőként.

– Nagyon szerettem a divattervezést, de a capoeirát jobban. Új kalandokat kerestem, így amikor az egyik barátom, Lincoln – akit biztosan sokan ismernek abból a internetreklámból, amelyben azt mondja: „Csókolom, finom volt a kókuszgolyó!" – felajánlotta, hogy kísérjem el Magyarországra, igent mondtam.

Mivel hazánkban is egyre divatosabbak a különböző harcművészetek, Marcos számára is adott volt a lehetőség: capoeira tanfolyamot indít. – A „kókuszgolyós" barátom Budapesten maradt, én Szegedre költöztem, megismerkedtem egy magyar lánnyal, Erikával, aki nagyon sokat segített a tanfolyam ügyeinek szervezésében. Hamar beindult a vállalkozás, hiszen a szegediek nyitottak az új, különleges dolgokra.

Harcművészet vagy tánc?

A capoeiráról első látásra azt gondolhatnánk: tánc. Valójában a Brazíliába szállított afrikai rabszolgák által kifejlesztett önvédelmi harc volt. Táncnak álcázták, mert a fogva tartottak között tiltott volt a verekedés, ennek segítségével akartak megszökni. A brazilok számára a capoeira nem csak egy harcművészet: szabadságeszme is. Egy nagy körbe állva a berembaón játszott alapritmusra tradicionális dalokat énekelnek, miközben a kör közepén ketten harcolnak.

Kiskunfélegyházán, Nagykőrösön és Cegléden is tart órákat a capoeira mester, így ideje nagy része utazgatással telik, de bőven marad ideje az élet élvezetére is.

– Marcost imádják a nők, latin temperamentumával, kedves viccelődésével mindenkit levesz a lábáról – mondja Robi, Marcos egyik barátja – Ha együtt megyünk bulizni, az biztosíték a fergeteges estére. Marcos lénye vidámságot áraszt, igazi forró vérű latin. Én portugál szakos vagyok az egyetemen, sokkal jobban beszélem a nyelvet, amióta vele barátkozom, cserébe magyarul tanítom. Néha elnézek egy-egy capoeira órára, mindig elbűvöl az itteni légkör.

A mester elmondása szerint, míg a braziloknál életforma a capoeira, a magyarok inkább küzdősportként tekintenek rá. Brazíliában kicsi, ablak nélküli termekben gyakorolják, fülledt, párás időben, így állóképességüket is fejlesztik, és próbára teszik teljesítőképességüket. Ha Szegeden is ilyen körülmények között edzenének, azt mondja, valószínűleg egyedül maradna a teremben.

A Hattyas sori tornacsarnok „küzdőtere" lassan megtelik a fehér ruhás fiatalokkal, akik évek óta kitartó capoeirázók. Marcos beindítja a ritmusos brazil zenét, de a technika ördöge közbeszól: ugrál a CD. – Semmi baj – mondja a mester, és kezébe vesz egy íjra hasonlító brazil hangszert: a berembaót. Pulzáló dallamot kezd el játszani, hozzá énekel, a többiek ismétlik, miközben megkezdik az egzotikus harcművészet kezdőlépéseit.

Bobkó Anna