2007.01.25. 15:19
Deszk Kübekkel
Közös képviselő-testületi ülést tartott tegnap Deszk és Kübekháza önkormányzata. Az ülésen a két település együttműködési megállapodást szavazott meg.
Közös képviselő-testületi ülést tartott tegnap Deszk és Kübekháza önkormányzata. Az ülésen a két település együttműködési megállapodást szavazott meg. A közös munka nem most kezdődött, a két falu egészségterv pályázaton már együtt nyert ötmillió forintot. Pályázni szeretnének többek között a sport, a kultúra, az oktatás, az egészségügy területén.
– Egyrészt mert a törvény lehetővé teszi, másrészt összefogva többet érhetünk el – indokolta Molnár Róbert kübekházi polgármester az együttes munkát. – Első körben áttekintjük hol vannak közös érdekek, érintkezési pontok – fogalmazott Simicz József, Deszk első embere. Hozzátette: a két települést összekötő utak felújítására például közösen pályáznak majd. A két testület tegnap Deszken találkozott, legközelebb Kübekháza lesz a házigazda.