Három vidra egy lakásban

A két kisebb vidrakölyökre, Mázlisra és Vikire folyamatosan mosni kell. Fotó: Frank Yvette– Mint az orgonasípok, olyanok. Nagyobb, kisebb, még kisebb – mutatja be a három vidrát Selmeczi Ildikó „pótmama", a Szegedi Vadaspark munkatársa, az árván talált kölykök nevelője. A legnagyobbik, Ali, öt hónapos.

S miért Ali? – Mert olyan kövér, mint egy basa – mondja róla szeretettel a gondozó. A vidrák köztudottan vízmániások, Ali tehát, ha épp nem a szobában hancúrozik, műanyag tejesládában lubickol, a fürdőszobában.
– Ha fürdöm a kádban, hangos füttyögéssel jelzi, ő is velem akar fürödni – halljuk a nevelőtől. Ali nevéhez napról napra több csintalanság fűződik; a legújabb: lerántotta a mini hifitornyot – teljesen tropa is lett –, mindemellett a lakásban első körben kizárólag fél pár cipők lelhetők. – Párjukat folyton eldugja Ali. Két csínytevés között pedig hanyatt fekve szunyál a kanapén – így Selmeczi Ildikó.

A középső vidrácska – neve Mázlis, kihűlve és félhalottan találták, infúzió s melegítőpalackok segítségével sikerült életben tartani –, s a még kisebb, Viki egyelőre egy bélelt dobozban lakike. – Ott elvigasztalgatják egymást – mondja a gondozó. Még nem szobatiszták, rengeteget kell rájuk mosni. A három vidrát átlag kétóránként kell etetni, éjjel-nappal. Hogy Ildikó miként bírja? – Jól, mindig vissza tudok aludni – mondja.

Arany oroszlánmajmok

Nem magányos már a vadaspark hím arany oroszlánmajmocskája. A nőstény korábban elpusztult, s az intézmény most kapott újat. A frigy remélhetőleg eredményes lesz – a gyermekáldásról majd időben tudósítunk.

– A vidrakölykök rengeteg gondozást igényelnek, a három vidra egy ember arány tehát egyáltalán nem túlzás – mondja Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. De nemcsak ezért nevelkednek a kölyök vidrák a vadasparkon kívül, gondozójuk lakásában, hanem azért is, hogy ne szokjanak hozzá a folyamatos, emberi jelenléthez. Így csak egy-két emberhez „szelídülnek hozzá", mások nem közelíthetik meg őket, és felnőve alkalmassá válnak a szabad természetbe való visszaengedésre.

Egy idő után, mikor már az emberhez szelídülés nem fenyeget, bekerülnek az intézmény tíz éve működő mentőközpontjába, majd további erősödés-cseperedés után jön a legrázósabb föladat, a visszavadítás, a szabadon engedés. Szabadon engedni vidrák lakta vizek mentén fogják őket – ha nem sikerül visszavadítani őket, a vadasparkban maradnak, vagy más bemutatóhelyre kerülnek.

S mit esznek a vidrakölykök? Csecsemőtápszert kapnak – más, ragadozó emlősöktől eltérően nem igazán szeretik a kutyakölykök számára előállított tejpótlót –, s halat, húst, répát, gyümölcsöt is juttat nekik a vadaspark: még csak véletlenül sem történhet meg, hogy bármiféle ásványi anyagban hiányt szenvednek. Ínyencségként pedig még befőttet is kapnak. – Ettől függetlenül Ali mindenbe bele akar kóstolni, amit mi eszünk – jegyzi meg Selmeczi Ildikó. – És nagyon követelődzős.