Szeged és környéke

2007.01.25. 15:19

Hatkilós kisbaba született

Az átlagosnál kétszer nagyobb súllyal született egy kisbaba Szegeden. Vass Vencel pontosan hat kilóval mérlegelt. Testfelépítése egy féléves kisfiú fejlettségének felel meg.

Kiss Gábor Gergely

A boldog anyuka, Révész Judit tegnap vitte haza a kórházból Vencelt, akit bátyja, Viktor szeretettel simogat. Fotó: Karnok CsabaBékésen aludt a családi autó hátsó ülésén a hétnapos Vass Vencel, akit szülei tegnap reggel vittek haza a szegedi női klinikáról. Az 55 centiméteres kisbaba 6000 grammal jött a világra. A klinikán utoljára a hetvenes évek végén született ekkora súllyal valaki.

– Azt már korábban mondták az orvosok, hogy nagyobb súllyal születik majd, de azt nem, hogy átlagon felüli lesz – mondta Révész Judit, a kicsi édesanyja. A harmincéves asszonynak nem ez volt az első terhessége, így rutinosan várhatta Vencel érkezését. Császármetszéssel született, ahogy első fia, az ötéves Viktor is. – A különbség talán annyi volt, hogy az orvosok kicsit nehezebben tudták kiemelni – mondta az édesanya. A családban, úgy tűnik, öröklődik a nagyobb súllyal való születés. Viktor annak idején négy kilóval mérlegelt, pedig a tervezettnél egy hónappal korábban jött a világra.

– A szüleim válogatott úszók voltak, talán ez is közrejátszhat a dologban – mondta mosolyogva Judit, aki 24 éves koráig szintén versenyszerűen búvárúszott. Vencel egyébként ránézésre abszolút nem tűnik óriásbébinek. Anyukája elmondta, ezen az orvosok is meglepődtek. – Teljesen szabályos, arányos testalkatú és egészséges a fiam. Próbáltak találgatni, miért is lehet ilyen nehéz. Annyit tudtam mondani, végigbicikleztem a terhességet és sok vitamint ettem – magyarázta boldogan.

Hazaérve Ruzsára, az otthoni mérlegeléskor már 6 kiló 31 dekát nyomott. Fotó: Segesvári CsabaAz édesapa, Vass Ervin elmondta, a kisfiú egyáltalán nem nyűgös, és már úgy emelgeti a fejét, mint egy 3-4 hónapos kisbaba. – Széles a válla, nagy a mellkasa, a bicepsze is jól látszik. Talán egyszer ő is sportoló lesz – találgatott. Vencelre egyébként leginkább bátyja volt kíváncsi, aki tegnap láthatta meg először kisöccsét. Viktor lélekszakadva szaladt le nagyszülei lakásából az utcára, hogy végre szemügyre vehesse az új jövevényt. – Ki sem látszik a keze – hallottuk első megállapítását téli ruhába felöltöztetett kistestvéréről, majd gyorsan hozzátette: „De édi!".

Juditék útja ezután Ruzsára, a családi házba vezetett, ahol Vencelt már saját kiságya és a kíváncsi helybeliek hada várta. – Már a születése napján elterjedt a településen, hogy hat kilóval jött a világra. Sokan nem is azt kérdezték, hogy minden rendben volt-e a szüléssel, hanem azt, hogy igaz-e a hat kiló – mondta mosolyogva a büszke édesapa.

Vencelt egyébként már a klinikán is sok „idegen" látogatta meg. – A nővérek pedig azon versenyeztek, hogy ki hozza be és ki vigye vissza a helyére Vencelt – mesélte az édesapa, miközben a szunyókáló kisfiút a fotózás kedvéért kivette a kocsi hátsó üléséről. – Aztán nehogy megbetegítsétek – figyelmeztetett minket Viktor, mikor fotós kollégánk még egy közeli fényképet akart készíteni a boldog családról. Látszott, gondoskodó bátyja lesz testvérének.


Fél év – tíz kiló

Orvos Hajnalka, a női klinika újszülött osztályának vezetője elmondta, az intézményben utoljára harminc évvel ezelőtt született hasonló súlyú kisbaba. Az átlagos súllyal – 3200-3300 grammal – világra jött csecsemők egyébként féléves korukra érik el a hat kilót, tehát Vencel adottságai jelen pillanatban egy féléves kisfiú fejlettségének felelnek meg. Az egyetemi docens elmondta, az újszülöttek súlya féléves korukra általában duplájára, egy éves korukra háromszorosára emelkedik. Ebben az esetben azonban úgy véli, Vencel – mivel ekkora súllyal jött a világra – féléves korára „mindössze" tíz kilót fog nyomni. Ez persze attól is függ, mivel táplálják majd az édesanyja elmondása szerint igen jó étvágyú kisbabát. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!