Szeged és környéke

2007.01.21. 15:19

Kétszer lépnek a pékek

Először februárban emelnek árat a pékek, majd áprilisban újra. A kenyér ára a költségekhez képest alacsony, az egykilós sima fehér a legtöbb helyen még mindig nem éri el a 200 forintot. Februártól 210-220, áprilistól 250 forintot kell majd fizetni érte az üzletekben.

Fekete Klára

A fehér kenyér ára ma még a legtöbb helyen 200 forint alatt marad. Fotó: Karnok CsabaMég mindig csak a túlélésre játszik a szakma akkor, amikor a kenyér árát megpróbálja megemelni februártól – mondta Varga László, a Bajor Pékség tulajdonosa, a pékszövetség régióelnöke. A 15 százalékos drágításban eltökélt a tagság – tette hozzá –, ezzel éppen fedezni tudják költségeiket, a fejlesztésekhez szükséges hasznot azonban nem tudják kitermelni. „Nem dughatjuk tovább a homokba a fejünket, tovább kell hárítanunk a költségeinket" – tette hozzá.

Megnéztük a kenyérárakat az üzletekben és kíváncsiak voltunk arra is, vajon a vásárlók tisztában vannak-e vele, mibe kerül egy kiló a mindennapiból. Kiderült, a háziasszonyok sem tudják, milyen kenyeret mennyiért tesznek a kosarukba. Az egyik vásárló éppen egy 25 dekás előre csomagolt Fogyi névre hallgató kenyeret emelt le a polcról, amikor megkérdeztem, nem tartja-e soknak érte a 229 forintot. Azt mondta, szerinte nem drága. Amikor együtt kiszámoltuk, hogy ebből a fajtából egy kiló ára több mint 900 forint, igencsak meglepődött.

Száz forint alatt is

A hipermarketek vevőcsalogatóként mindig olcsóbban kínálják a kenyeret. Egy CBA szupermarketben nemrégiben láttunk 99 forintos kilós kenyeret is, a hiperek pedig 129 forintossal próbáltak ráverni a többiekre.

A kenyeret automatikusan teszik az emberek a kosarukba, mégis felszisszennek, ha áremelésről hallanak. A feltehetően egészséges alapanyagokból készült Fogyi kenyér egy kilójáért négy és fél kiló fehéret lehetett volna megvásárolni, egy négytagú család egész heti adagját. Ebből következhet az, hogy az egészséges táplálkozás sokba kerül, de az is, hogy olcsó a kenyér.

Ma a pékek 56-58 forintért veszik meg a liszt kilóját, a sima fehér kenyeret 105 és 140 forint közötti úgynevezett átadási áron szállítják az üzleteknek, áruházaknak. Mi 180-200 forintért vesszük meg – ez az ár a bolt hasznát és az áfát is tartalmazza. A küszöbön álló februári áremelés után – mivel a liszt is 68 forintig drágul addigra – a sütödék 140-150 forintért adják majd át a mindennapit a boltoknak, a vevők pedig 210-220 forintért jutnak hozzá, amennyiben csak a sima fehér kenyérhez ragaszkodnak.

A pékek szerint az áremelési hullám nem áll meg: áprilisban el szeretnék érni, hogy egy kiló kenyér az üzletekben 250 forintba kerüljön. Ez egyébként az osztrák dömpingárnak felel meg, a minőségi kenyér kilója Ausztriában 400-500 forint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!