2007.01.11. 15:19
Kormányváltó nagygyűlés lehet Szegeden
Február végéig szerdánként újra tüntetnek Szegeden a kormány leváltásáért. Március 15-én az MSZP-székház előtt már biztosan demonstrál a Toroczkay László által frissen alapított Mi Magunk Mozgalom, de akár nagygyűlés is lehet a városban.
Tavaly szeptember közepétől több mint két hónapon át demonstráltak Szegeden a kormány távozását követelő tüntetők. Ezen a héten szerda este újrakezdődtek a városháza előtti demonstrációk, majd a mintegy negyvenfős csoport – az őszi forgatókönyvhöz hasonlóan – a Móra-múzeumhoz vonult, ahol beszédek hangzottak el.
Információink szerint a tüntetést szervező szegedi Jójárt Tamás február végéig minden szerda estére bejelentett demonstrációt a megyei rendőr-főkapitányságon.
Eközben a szegedi származású Toroczkay László, a Gyurcsány-kormány leváltását szorgalmazó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke új szervezetet hozott létre Mi Magunk Mozgalom néven. Az alapító a napokban jelentette be: március 15-én Magyarország valamennyi megyeszékhelyének MSZP és SZDSZ székháza elé demonstrációt szerveznek. Emellett a jelentősebb vidéki településeken bejelentett nagygyűléseket is tartanak.
Toroczkay tegnap lapunknak elmondta: Szegeden biztosan szerveznek demonstrációt március 15-ére, hiszen a város „nagyon fontos szerepet töltött be 1848-ban és ősz óta egyébként is szinte folyamatosan tüntetnek Szegeden". Egyelőre annyi biztos, hogy a szegedi szocialisták Belvedere-ben lévő székháza előtt lesz tüntetés, de a szervező azt sem zárta ki, hogy az SZDSZ szegedi székházánál is megjelennek, sőt nagygyűlést is tartanak a városban. Toroczkay elárulta: bejelentésük óta sokan jelezték csatlakozási szándékukat, a HVIM és a Jobbik Magyarországért Mozgalom már biztosan részt vesz a demonstrációkban, de a szakszervezetek felé is „tapogatóznak".