Szeged és környéke

2007.01.01. 15:19

Szilveszteri vérfürdő

Egy körözött bűnöző és egy biztonsági őr összecsapása vetett véget a Kárász utcai Enter Klubban tartott szilveszteri mulatságnak Szegeden. A két férfi életveszélyes állapotban fekszik az új klinika intenzív osztályán, rendőr őrzi őket.

Mentősök szállítják el az egyik sérültet. Fotó: Segesvári Csaba– Ne mozogjon! – szólt rá határozottan a mentőorvos tegnap éjjel, egy óra körül a szegedi, Kárász utcai Enter Klub előtt hason fekve jajgató férfire, akitől alig két méterre egy másik férfi feküdt mozdulatlanul, hörögve a hátán. Mindketten véreztek. A jajgató a karján, a másik a fején, de további, nem látható sérüléseik is lehettek. Közöttük egy 20-30 centiméteres bárd feküdt. A szokatlan szilveszteri kelléken nem voltak vérnyomok.

Információink szerint a karján megsérült férfi a szórakozóhely biztonsági őre, Breki, az utóbbi pedig egy garázdaság miatt körözött büntetett előéletű férfi, a 43 éves szegedi R. J.

A rendőrség pillanatok alatt lezárta az udvart, mindenkit kitessékeltek a Kárász utcára, a nyomozók az Enter Klubot is bezáratták, a távozásra kényszerült vendégeknek felírták az adatait.

Brekivel 1 óra 22 perckor, R. J.-vel 1 óra 40 perckor indultak el a mentők a Szegedi Tudományegyetem új klinikája felé. Súlyos, életveszélyes állapotban kerültek a traumatológiára. A helyszínen egymásnak ellentmondó információk keringtek arról, hogy a két férfi miért esett egymásnak. Egyesek szerint a hatalmas fizikai erejű R. J. belépő nélkül akart az Enter Klubba bemenni, de ebben Breki megakadályozta. A rendőrség által garázdaság miatt körözött férfi ezért vágta bele a tőrét a nála legalább 10-15 évvel fiatalabb, de szintén bivalyerős biztonsági őrbe, akinek még volt annyi ereje, hogy leüsse. Mások szerint R. bosszút akart állni egy korábbi sérelemért. Azt sem lehet kizárni, hogy a támadót nem is Breki, hanem más ütötte le.

A támadás nyomai a klub bejáratánál. Fotó: Segesvári CsabaAz új klinikán tegnap mindkét sérültet megműtötték. R. J.-t a nyomozók életveszélyes sérülés okozásával gyanúsítják, és őrizetbe vették. Letartóztatásáról ma vagy holnap dönt a bíróság.

Az új klinika intenzív osztályának folyosóján a sérültek beszállítása óta rendőr áll, a családtagokon kívül senkit nem engednek a két férfi közelébe.
– A sérültek állapotáról nem nyilatkozhatok – hárította el tegnap kora délután az érdeklődésünket egy intézetvezetői utasításra hivatkozva a Szegedi Tudományegyetem új klinika intenzív osztályának ügyeletes orvosa. A tanársegéd hozzátette, a nyomozás érdekében a rendőrség is ezt kérte tőlük.

Úgy tudjuk, Breki túl van az életveszélyen, támadója állapota azonban még lapzártánkkor is válságos volt. Az Enter Klub még 12 órával a történtek után is zárva volt. A bejárati ajtó előtt vérnyomok, három injekciós tű és néhány üres, eredetileg életmentéshez, a vérzés megakadályozásához elengedhetetlen kelléket tartalmazó áttetsző tasak emlékeztetett a vérfürdőre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!