Szeged és környéke

2007.01.01. 15:19

Több időnk marad a pihenésre

Legutóbb öt évvel ezelőtt volt arra példa, hogy – mint ebben az évben – a törvényben rögzített munkaszüneti napok közül mindegyik hétköznapra essen. Így idén több időnk marad a pihenésre, mint tavaly.

Kiss Gábor Gergely

Igazán ünnepi évnek nézünk elébe az idén, már ami a fizetett szabadnapokat illeti. Magyarországon a Munka törvénykönyvében rögzített tíz piros betűs ünnep közül ugyanis mindegyik hétköznapra esik, illetve esett. Január 1-jén ugyanis már túlvagyunk: tavaly még bosszankodhattunk amiatt, hogy ez a nap vasárnapra esett, idén rögtön hosszú hétvégével kezdhettük az évet. Az új év első napját tegnap, azaz hétfőn ünnepeltük.

A fennmaradó kilenc munkaszüneti nap közül egyébként kettő minden évben biztos szabadnapot jelent: húsvét- és pünkösdhétfőn az emberek nagy többsége nem veszi fel a munkát. Előbbi egyébként április 9-ére, utóbbi május 28-ára esik majd. A többi ünnep azonban „vándorol" – hol hétköznap, hol hét végén köszönt ránk. Idén kizárólag az előbbiben lesz részünk – erre egyébként legutóbb öt évvel ezelőtt volt példa –, szemben 2006-tal, amikor tíz ünnepből csak nyolc esett hétköznapra.

A még szóba nem hozott piros betűs ünnepek szinte két nap között oszlanak meg ebben az évben: március 15-e és november 1-je csütörtökre, május 1-je, október 23-a és karácsony első napja is keddre esik. De jól jön majd a hosszú hétvége augusztusban is: államalapításunk napját idén hétfőn ünnepeljük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!