2007.01.12. 15:19
Vasban a Bodrogi Bau
Győzelemmel kezdte az évet a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I A csoportos férfi kosárlabda-bajnokságban ehhez mérkőzést sem kellett játszaniuk Nyilaséknak, akik az ismert anyagi gondokkal küzdő Debrecen ellen nyertek a zöld asztal mellett 20–0-ra.
Ma következik az idei második mérkőzés, méghozzá Körmenden 18 órától.
– A bajnokság első felének utolsó meccse következik, a Körmend az egyetlen gárda, amellyel még nem játszottunk – mondta Czuprák László, a vásárhelyiek edzője. – Az elmúlt hetekben erősödtek a vasiak, hiszen Debrecenből leigazolták Fodor Mártont, aki így már a testvérével, Gergővel egy csapatban szerepel, valamint a szlovén Belina helyett érkezett a 210 cm magas horvát Grgat. Sajnos Nyilas sérült, megfázással ágynak dőlt, de elutazik velünk, míg Utasi térde fáj, az egyik ujjában pedig a szalag meghúzódott. Csak akkor lehet esélyünk a sikerre, ha precízen és fegyelmezetten kosarazunk támadásban és védekezésben egyaránt, ehhez pedig alázatosság társul. A lényeg, hogy tartás legyen a gárdában.
A forduló további párosítása: Debrecen–Zalaegerszeg, Paks–Albacomp, Pécs–Dombóvár, Kecskemét–Szombathely, Kaposvár– Nyíregyháza, Szolnok–Sopron.