Szeged és környéke

2015.04.24. 20:36

Sófi-ösztöndíjasok: vegyésztől az énekművészig

Szeged - Vegyészhallgatókat, orvostanhallgatókat, énekművészeket, biológusokat, kémikust, politológust is díjaz idén a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány. A 12 ösztöndíjas összesen közel másfél millió forint pénzjutalmat kap.

Munkatársunktól

Meghozta döntését az idei ösztöndíjasokról az SZTE Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány kuratóriuma. Az öt fődíjas egyetemi hallgató fejenként 200 ezer, az öt különdíjas egyenként 50 ezer, a biológus kategória díjazottjai 100 ezer forint támogatást kapnak. Összesen közel 1,5 millió forinttal segíti a Sófi-alapítvány a tehetséges fiatalokat. Az ünnepélyes díjátadó gálát júliusban tartják. A díszvendég [namelink name="Makk Károly"] Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész lesz.

Rákellenes vegyületek, színpadi sikerek

Két mesterszakos vegyészhallgatót ismerhetünk meg a fődíjasok között. [namelink name="Bali Krisztina"] rákellenes fémtartalmú vegyületek oldategyensúlyát, illetve vérszérumfehérjékkel történő kölcsönhatását vizsgálja. Ez segít jellemezni, hogy mi történhet ezekkel a potenciális gyógyszerekkel a véráramba kerülve. Krisztina ősszel egy hónapot a lisszaboni egyetemen töltött. Kecsenovity Egon a kén hatását vizsgálja szén nanostruktúrák szerkezetére, emellett a filmművészet terén is figyelemre méltó alkotásokat hoz létre.

[namelink name="Kálnay Zsófia"] az SZTE Zeneművészeti Kar hallgatója. A Nemzetközi Simándy József énekversenyen 2013-ban első díjat és további 6 különdíjat nyert. A mezzoszoprán 2011 óta a Szegedi Nemzeti Színház gyakori vendégművésze. Szerepelt például a Rigolettóban, a Hoffmann meséiben, a Hamupipőkében. A Magyar Állami Operaházban tavaly a
Sevillai borbély Rozinájaként debütált.

A 2015-ös Sófi-ösztöndíjasok a Rektori Hivatal előtt. Molnár Árpád, Tölgyesi Csaba, Bali Krisztina, Hursán Dorottya, Sófi József (az ösztöndíj alapítója), Somogyi Anikó, Pintér Tünde, Schuszter Tamás

A 2015-ös Sófi-ösztöndíjasok a Rektori Hivatal előtt. Molnár Árpád, Tölgyesi Csaba, Bali Krisztina, Hursán Dorottya, Sófi József (az ösztöndíj alapítója), Somogyi Anikó, Pintér Tünde, Schuszter Tamás és Radics Bence. Nincs a képen: Kálnay Zsófia, Kecsenovity Egon, Bozóky Benedek és Mátyus Ákos.
Fotó: Schmidt Andrea

[namelink name="Schuszter Tamás"] a Gazdaságtudományi Kar pénzügy mesterszakos hallgatója, kutatja a vállalati pénzügyi, valamint a devizapiaci fertőzések kérdésköreit, de vállalkozói mérlegképes könyvelőként a számvitel iránt is érdeklődik. [namelink name="Somogyi Anikó"] a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatója, matematika–fizika szakos tanárnak készül. Hivatása, hogy tanítson, tinédzserekkel foglalkozzon. Az Eötvös Loránd Kollégiumban könyvtáros, és a Kollégiumi Bizottság tagja.

Különdíjasok: gyógyítás, politika, művészet

A különdíjasok között két orvostanhallgató van az idén. [namelink name="Radics Bence"] érdeklődése középpontjában a számítógépes orvosi méréstechnika és a légzőrendszer mechanikájának tanulmányozása áll. Kutatócsoportjuk egészséges újszülöttek légzésfunkciós vizsgálatával foglalkozik. [namelink name="Bozóky Benedek"] a rák kialakulását és terjedését befolyásoló tényezők szerepét vizsgálja. Reméli, hogy ez az alapkutatás új lehetőséget nyit a daganatellenes terápiák kidolgozására. Tavaly kezdte PhD-tanulmányait Stockholmban, a Karolinska Intézetben.

[namelink name="Hursán Dorottya"] kémia szakos hallgató jelenleg [namelink name="Janáky Csaba"] csoportjában a Lendület Fotoelektrokémiai Kutatócsoportban dolgozik. Szén-dioxid tüzelőanyagokká történő fotoelektrokémiai átalakításával foglalkoznak. [namelink name="Mátyus Ákos"] politológia szakos hallgató, a határon túli magyarkérdés és a nemzetpolitika érdekli legjobban. Doktori képzésre készül, többször járt már Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ösztöndíjjal. [namelink name="Pintér Tünde"] végzős a Zeneművészeti Karon, korábban énekművész diplomát szerzett. Tanít a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában, emellett színházi szerepeket vállal: a szegedi teátrumban szerepelt már a Macbethben és a Toscában, idén nyáron pedig a szabadtéri kórusában énekel.

Az első ökológus díjazott

A Sófi-ösztöndíjas biológusok egy márciusi szakmai konferencián már átvehették oklevelüket, illetve serlegüket. Mesterképzés kategóriában [namelink name="Molnár Árpád"] lett első díjas, aki két keresztesvirágú fajjal, az olajrepcével és az indiai mustárral dolgozott három éven keresztül. Különböző nehézfémekkel kezelték a növényeket, és a válaszreakciókat figyelték. [namelink name="Tölgyesi Csaba"] az első ökológus az alapítvány történetében, aki a biológia doktori iskola kategória fődíját kapta. Az Ökológiai Tanszéken kutat, hosszabb távon is szívesen dolgozna a szegedi egyetemen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!