2007.05.31. 16:19
675 éves Szentes
Az 1332-ben kiállított oklevél tanúsága szerint idén októberben lesz 675 éves Szentes. A születésnapra Bodrits István könyvtáros-lexikográfus azt találta ki, hogy élőláncot alkotnának minden utca legjellegzetesebb lakói, akikről karikatúrát készíthetne az ismert művészpáros, Csíky László és Tónió.
A könyvtáros-lexikográfus, Bodrits István újabb ötlettel hozakodott elő. A történészi végzettséggel is rendelkező szerző most abból indult ki, hogy Szentes első írásos említése 675 évvel ezelőtt kelt. Visegrádon 1332. október 17-én állította ki Pál országbíró azt az oklevelet, amelyben a Szeri Pósa család birtokosztása nyomán Szentes falu neve Scenthus (Szentüs) alakban szerepel. Az írott forrásból az is kiderül, hogy a településen már kőtemplom állott Szent András tiszteletére szentelve.
Bodrits szerint Szentes születésnapjának méltó megünnepléséhez – a városi rendezvények sorában – jól illeszkedne egy 675 helybeli személyből álló élőlánc. A jeles szentesiekről készülhetne karikatúra, amely mellé odakerülhetne a fényképük is.
A két világháború között már megjelent Szentesen egy máig fellelhető karikatúra album, amelyben közéleti személyiségeket örökítettek meg. Bodrits azt találta ki: a képviselőkre lehetne bízni, hogy mind a 266 utcából nevezzenek meg 2-3 jellegzetes személyt, akikről az ismert [namelink name="Csíky László"] és Tónió készíthetné a karikatúrákat. Az ötletgazda úgy véli, ezzel a kiadvánnyal tovább lehetne Szentes hírnevét öregbíteni. Azt mondta, ha valaki felkarolná az elképzelést, ő segítene a kivitelezésben. Bodrits István már a könyv címét is kitalálta: Szentesi karikatúra képes ki kicsoda. Ez az emlékalbum szerinte hű képet adna az utódoknak a 21. század elején itt élők genetikai örökségéről is.
A szentesi orvos-szobrász, [namelink name="Csíky László"] lapunk érdeklődésére azt mondta, hogy partner Bodrits ötletéhez. Aggályai vannak viszont a technikai lebonyolítással kapcsolatban. Főleg az idő- és a pénzfaktort említette, hozzátéve: hazafias lelkesedésből ugyan ki vállalkozna erre a sok időt és energiát igénylő munkára?