Bakos András: Pirotechnikai bemutató

A pórázon vezetett zsömleszínű kutya meg se rezdül, amikor közvetlenül mellette valaki a járdára dob egy petárdát. Nyugodtan lép néhányat, aztán mégis megáll, megfordul, figyelmesen néz, és kettőt vakkant a fölszálló füst felé. Aztán tovább megy, szelíd erőszakkal húzva maga után a gazdáját, kockás kabátos, magas férfit, akit nyilván a döbbenet állított meg. A petárdázó persze nem néz hátra, zsebre dugott kézzel, hosszú léptekkel halad a földíszített sugárúti fák alatt. A kutyák félni szoktak a petárdadurranástól, kisebbfajta csoda, ami történt – gondolják, akik az ellenkocsit váró villamosban állva, ülve nézik a jelenetet. Lehet, nagyot hall szegény kutya. De az is lehet, hogy nem.

A mi kutyánk sem félt szilveszter éjszaka. Amikor a nagyfiam néhány nappal az ünnep előtt rábeszélt, idén mégis vegyünk tűzvirágot, avagy római gyertyát – mert az osztálytársai már tavaly is, tavalyelőtt is vehettek, mi pedig még soha –, csak a kutya miatt aggódtam. Az interneten volt egy kisfilm, bátor kiskutya címen tette föl valaki. Egy foxi felkapja a földbe szúrt, éppen működő tűzijáték csövét, és őrült iramban ide-oda szaladgál vele, miközben röpködnek a röppentyűk szerteszét. Erre a mi kiskutyánk is képes lehet, gondoltam, ezért egy asztalra állított üvegbe raktuk az úgynevezett parabellumot, onnan szórta a szikrákat a használati utasítás szerint. A kiskutya nem ijedt meg, inkább kíváncsinak látszott, és örült, hogy mind a négyen kimentünk hozzá, szerette volna azt hinni, ez a nagy figyelem neki szól.

Aztán végül kinn is maradtunk, mert ami ekkor elkezdődött, és tartott egészen éjfél utánig, az nehezen önthető szavakba. Elvileg most az egész ország nyögi az áremelések leendő terheit – illetve az egész ország várja régóta, hogy végre szűnjenek már meg a jól fizető, de nyugis munkahelyek, dolgozzon mindenki egyformán sokat. Elvileg most mindenki spórol és fél a jövőtől. Ehhez képest még sohasem láttam olyan pirotechnikai bemutatót, mint szilveszter este. A római gyertyák, sikolyok, fölött jobbra is, balra is szabályos, megkomponált tűzijátékok villogtak, dörögtek. Röpködtek a rakéták, némelyik előbb piros, aztán fehér, zöld sziporkákat szórt: mintha még nem lett volna ilyen jó évünk.

Több százezer forint vált ott füstté néhány óra alatt. A látvány megdöbbentő volt, és persze szép. Közben meg is lehetett állapítani, hogy a tűzijáték igazi demokratikus találmány. Aki megrendeli, rengeteget fizet érte – viszont más is ugyanúgy gyönyörködhet benne, ahogyan ő.
A falubeli kutyák rekedtre ugatták magukat az ünnep alkalmából. Jó néhány az utcában – így a mienk is – többnyire inkább hallgatott. Mintha hozzászoktak volna a napok óta tartó durrogáshoz. Máskor szívmelengető érzés látni annak a jeleit, hogy a kutya alkalmazkodik a gazdájához, a szeszélyeihez is, az okosabbak mintha megpróbálnák megérteni az embert. De ezt, ami történt, aligha lehet megérteni.