Horváth Dezső: Isteni diktátorok

Lehet akármilyen rafinérozott eszű akármelyik diktátor, egy dologban iszonyatosan sötét. Vághat az esze, mint a borotva, szórhatja a szikrát, mint a sarokköszörű, csodagyerekként is jöhetett a világra, köpheti az évszámokat oda-vissza a világ teremtésétől napjainkig, akár világbajnok is lehetne szellemi vetélkedőkön, ragyoghat csillagzatja égig emelkedve, vastapssal fogadhatja szolgaságra rendelt tömegnépe, a történelemből egy dolgot képtelen fölfogni: életveszélyes diktátornak lenni.

Bár az emberiség történelme leginkább a diktatúrák és diktátorok története, kevés fejezi be természetes halállal. (Magam minden kivégzésnek esküdt ellensége vagyok, de a história az én véleményemre semmit nem szokott adni.) Az általunk átlátható – írásokban föllelhető – nagy zsiványok közül Napóleon, ugye, arzénnal dúsítva múlt ki az árnyékvilágból. Máig vitatkoznak rajta a történészek, aki beadogatta neki, bérmunkában látta el föladatát, vagy önkéntes buzgalomból, de tény, elérte célját. Nagy-nagy ugrással következik fejemben Hitler. Milliókat küldött maga előtt a másvilágra, amíg szíve hölgye mellől borult bele, ha nem is a sírba, de a benzin lángjába. Ellenfele, a szintén nagy és oszthatatlan Dzsugasvili talán megérhette a tisztes halált, de az is lehet, arról van csak szó, mostanáig nem derült ki még minden. A nagy géniusz egészen kicsi másolataihoz ennyire se volt kegyes a sors, vehetjük a német, a jugoszláv, a román, vagy akár a szerb vezért is. Diktátorok mennek, és diktátorok jönnek, ez napjaink receptje is. Kedves kollégám, Bundus szava lengi körül lelkemet: demokráciában szabadon választunk diktátorokat magunknak. Bumm bele!

Élesebb eszű olvasóim biztosan sejtik már, hová akarok kilukadni. A napokban kötöttek új divatú nyakravalót neki, sállal kibélelve, hogy hideg ne legyen a hóhér kötele. Élet és halál ura volt. Akik a származás garanciájára esküsznek, azt is mondhatnák, pedig a legtisztességesebb helyről származott. Alulról kapaszkodott föl, a torony sisakjánál is magasabbra. Itt meg Illyés Gyula epigrammája mondja ki az igazságot: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, _ azzal, ecsém: hova mész!" Ha ezen a szálon is végiggondoljuk az emberiség történelmét, egész sor hasonló származék körül kezdett dögszagú lenni az ájer. Tragédiájuk, nem hitték el, hogy a történelem óriáskereke rajtuk is átmehet. Addig-addig tapsolták tökéletesnek őket, amíg maguk is elhitték. Az egyiptomi fáraók is abban versenyeztek, melyikük tekinthető nagyobb istennek. És még mi is lajstromozhatjuk az isteni diktátorokat. A meglévőket, és a várományosokat. Egy megint kidőlt közülük. Jó Berzsenyink, hogyan is mondtad? „Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag."
Történelmi lecke lehetne uralomra vágyó fiúknak.