Makó, a nagy hírű mérnökök városa

Makó híres mérnökei – ezzel a címmel jelent meg Forgó Géza történész-muzeológus legutóbbi, 50 oldalas, igényes kivitelű, gazdagon illusztrált kis kötete a helytörténettel foglalkozó Szirbik Miklós Egyesület kiadásában, a Makói kincsestár sorozat részeként. A kötetben öt mérnök munkásságát foglalta össze időrendben. Szerepel benne Galamb József, a Ford T-modell tervezője, Hajnal Antal, a fiumei ki­­kötő megálmodója, Szakáts Gábor, akit a lángszóró feltalálójaként szokás emlegetni, az egyébként orvos Diósszilágyi Sámuel, és Medgyesi Pál, aki többek között a város ivóvízellátásáért volt felelős. A könyv megírására Szilágyi László, a Marosparti Veterán Autós-Motoros Közhasznú Sportegyesület elnöke kérte fel Forgó Gézát. 

Nem volt háborús bűnös 

A kötet számos olyan érdekességről rántja le a leplet, ami a nagyközönség előtt eddig nem volt ismert. Ilyen például, hogy valójában nem Szakáts Gábor találta fel a lángszórót. 

– Ezt a fegyvert egy német mérnök, Richard Fiedler fejlesztet­­te ki – hívta fel a figyelmet Forgó Géza. Amikor Szakáts a német hadsereghez került fejlesztőmérnökként, a lángszóró szabadalmi leírása már több nyelven elérhető volt, mi több, a hadsereg már kísérletezett is a használatával. Az azonban elképzelhető, hogy a fejlesztésében részt vett, az pedig dokumentumokkal is igazolható, hogy voltak egyéb, fontos hadászati jellegű találmányai – gépágyú, páncéltörő ágyú és hasonlók. Ugyancsak városi legenda, hogy őt hadiipar fejlesztései miatt az első világháború után háborús bűnösként bíróság elé akarták volna állítani. – Ezt ő maga nyilatkozta egy újságnak, így került a köztudatba – mondta Forgó. Valójában azonban az első világháború után egyáltalán nem tartottak ilyen bírósági tárgyalásokat, és szándék sem volt Szakáts felelősségre vonására. A makói születésű mérnök egyébként fiatalon, váratlanul halt meg, és emiatt az a szóbeszéd is elterjedt róla, hogy a brit titkosszolgálat mérgezte meg gyémántporral. 

– Erre sincs semmiféle bizonyíték – hangsúlyozta a kutató. 

Kilóg a sorból 

De hogy kerül egy orvos, Diós­szilágyi Sámuel, a makói kórház későbbi névadója a kiváló mérnökök közé? – A tüdőtöltő gép miatt – adta meg a vá­­laszt Forgó Géza. Szakáts Gábor ugyanis egyik fejlesztésén közösen dolgozott a ma­­kói kórház igaz­­gatójával. Diósszilágyi­ról életrajzában egyébként az olvasható, hogy orvos, tüdő- és belgyógyász, röntgenszakorvos, a légmellkezelés kifejlesztője és első alkalmazója volt. A 19. század végétől a tüdőgümőkór elleni legkitűnőbb módszer a beteg tüdőnek az átmeneti kivonása a mozgásból, nyugalomba hozása volt. Ezt tüdőtöltéssel érték el. Az ehhez szükséges berendezést ők ketten tökéletesítették; Szakáts még egy új tűt is tervezett hoz­­zá, ami a tüdőszövet minimá­lis roncsolásá­val jutott be a helyére. 

A gépet sza­­badalmaztatni nem sikerült, de néhány példány készült belőle egy berlini gyárban, amelyek aztán Makón szolgálták a betegek kezelését. 

A korabeli feljegyzések sze­­rint kiválóan teljesített, és a tüdőgondozó intézetben Diósszilágyi Sámuel, majd később az utódja használta is ezeket, amíg működőképesek voltak. A könyvben természetesen pontosan le van írva, hogy miként működött ez a bizonyos tüdőtöltő gép – a leírást persze Forgó Géza egy szakkönyvből vette át, hiszen nem orvos. 

A második kötet 

Forgó Géza célja elsősorban az volt, hogy könnyen olvasható, informatív kötetet írjon. A Délmagyarország érdeklődésére azt mondta, nyugodtan lehet mondani, hogy Makó – többek között – a jeles mérnökök városa is, hiszen végigtekintve a helyi krónikákon egészen az 1800-as esztendőktől napjainkig lehet találni belőlük jó néhányat. Példaként megemlítette Giba Antal térképészt, illetve Herrich Károlyt, aki a Tisza folyamszabályozásának vezetője volt – őt egyébként igaztalan vádak érték a nagy szegedi árvíz alkalmával, és már csak ezek tisztázása érdekében is érdemes lesz vele foglalkozni. 

– Azt gondolom, legalább még egy kötet ki fog kerekedni azoknak a makói mérnököknek a megismertetéséből, akik az első kötetbe nem fértek bele – mondta Forgó Géza.