Idén megúszták a kemény fagyokat a gyümölcsösök

2022.05.11. 07:00

Lesz bőven hazai őszi-, valamint kajszibarack is

Április 21-ével véget ért a fagyok húsvét környéki időszaka, a továbbiakban az ültetvényeket komolyan veszélyeztető lehűléstől nem kell tartani. A korai fajtákat mind az őszi-, mind a kajszibaracknál megcsípte a fagy, de érdemi terméskieséssel idén nem számolnak a gazdák. Sőt, nagyon bizakodóak.

Kovács András

Idén nem fagyott el a kajszi. Fotó: Frank Yvette

A FruitVeB Magyar Zöldség-­Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a legjelentősebb hazai termőtájon, Szatymaz környékén termelő gazdákat kérdezte meg a fák állapotáról és a várható termésről. Az utóbbi két évben nem kímélték a barackosokat a tavaszi fagyok, ami erősen megmutatkozott a hozamokban is. 

Bizakodnak 
Idén megúsztuk a fagyokat, inkább csak rügykár látszik, csaknem teljes termésre számítunk őszibarackból – mondta lapunknak Gyuris Mihály. A Dél-alföldi Őszibarack-ter­mesz­­tők Szövetségének elnöke hozzátette, növényvédelmi szempontból is jó lehet az év, kevésbé támadnak a kártevők, betegségek.

A fagyosszentek ugyan még előttünk vannak, de szerinte nagy baj már nem lehet, június 10-e körül beérhet az első, legkorábbi őszibarack a környéken. 

Sok gyümölcsös gazdát fel­hívtam, úgy tűnik, legalább 80 százalékos termés várható, ami az elmúlt évek tükrében több mint jó – mondta megkeresésünkre Kerekes Pál. Az uniós földrajzi eredetvédett homokháti őszibarack-pálinkájáról híres zákányszéki főző abban bízik, mindkét gyümölcsből bő­­ven lesz cefre. 

Nagy ijedtség 

Azért idén is volt ok az aggodalomra, a húsvét előtti héten, április 12-e körül némileg váratlanul mínusz 4 és 7 Celsius-fok közé hűlt éjszaka a levegő. Rá­­adásul a meteorológia azt prognosztizálta, hogy az ünnepek alatt további kemény fagyok várhatók. Aki csak tehette, felkészült: készenlétben álltak az öntözőrendszerek, kihelyezték a fagyvédelmi gyertyákat, a gázüzemű telepített és mobil gépek is várták az indítást. Szerencsére a hétvégén az éjszakai hőmérséklet csak kis körzetekben süllyedt mínusz 4 fok környékére. 

Olyan azért nincs, hogy ná­lunk az őszibarack legalább egy kicsit ne fagyjon el, megszenvedték az április 12-e körüli fagyokat a spanyol és olasz korai fajták is, de ez nem tekinthető váratlannak, inkább az a kivétel, ha egyes években sértetlenek maradnak. Ezeket nem a hazai körülményekre nemesítették. 

Korai fajták 

A kajsziról még az őszibaracknál is frissebb gyors felmérése van a terméktanácsnak, eszerint 2022-ben szinte csak a korai kajszifajták szenvedtek fagykárt. Prognózisuk szerint az ültetvények jelenlegi állapota jó, de legalább közepes termést ígér. A korai fajtákból 33–50 százalékos hozam várható, ám a később érőknél elenyésző volt a fagykár, így ezekből jó termésre számítanak. Utóbbiaknál már végzik a ritkítást, ez szinte minden kaj­szira ráfér az idén. Jelenleg a gyümölcsök – fajtától függően – közelítenek a zölddió-mérethez. 

A hazai kajszi június első napjaiban már megjelenhet a boltok polcain. 
Jó hír, hogy a házi kertekben lévő kajszi és az ültetvények állapota is megfelelő. A virágzás környékén a méhek is jártak, tették a dolgukat, a fagyvédelmet sem kellett a csúcsra járatni. Igaz, a május közepe-vége felé jelentkező első gyümölcshullásig biztosat állítani a kajszibaracknál még nem lehet. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!