Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Teljesen felújították a Fő téri iskolát Szarvason

Több mint félmilliárd forintból teljesen felújították Szarvason a Fő téri általános iskolát, ahol 16 osztályban több mint 420 gyermek kezdi meg tanulmányait szeptemberben - közölte a város polgármestere kedden.
Babák Mihály (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat 496 millió forintot nyert egy uniós pályázaton, amelyhez a korábbi önkormányzati minisztérium önerő alapjától további 27,5 millió forintos támogatást kapott. A fennmaradó 27,5 millió forintot a város mint saját forrást biztosította.

A támogatások segítségével egyebek mellett kicserélték az ajtókat és ablakokat, beépítették a tetőteret, felújították a tornateremet és korszerűsítették az iskola udvarát. Mindezek mellett környezetbaráttá tették az épület energiaellátását: a tetőre napelemeket szereltek, az épületet rákapcsolták a város geotermikus energia-ellátó rendszerére is. Az épületet ugyanakkor akadálymentessé tették, s a mozgásukban korlátozottak közlekedését belső lift is segíti.

A szaktantermek kialakítása mellett különböző infokommunikációs eszközök beszerzésével gondoskodnak a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek felzárkóztatásáról is - közölte a polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A negyedikről zuhant ki egy orosházi nő

Súlyosan megsérült egy nő, aki kizuhant a lépcsőház negyedik emeleti külső folyosójáról Orosházán -… Tovább olvasom