Délmagyar logó

2018. 04. 25. szerda - Márk 12°C | 25°C Még több cikk.

A magyar kormány perelhet az államfő kitiltása miatt

Bár ez az EU-ban szokatlan, de éppen ezért akár hatásos lépés is lehet.
Az államfő nem tehet jogi lépéseket Szlovákiából való kitiltása miatt, de a magyar kormány perelhet - írja a csütörtöki Népszabadság.

Egy neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász szerint jogi lépések megtételére csak a magyar államnak lenne módja. Két út lehetséges: Magyarország államközi pert kezdeményezhet az Európai Bíróságnál, ha úgy véli, hogy egy polgárát a közösségi normák megszegése miatt jogsérelem érte. A másik út: az állam az Európai Tanács keretében működő konzultatív testülethez, a Velencei Bizottsághoz fordul. Ennek csak szimbolikus jelentősége lenne, mert ez a független szakértőkből álló grémium csupán a véleményét fejtheti ki, kötelező erejű döntést nem hozhat.

A szakértő szerint a schengeni jegyzőkönyv meghatározza a kitiltás feltételeit, eljárási rendjét. Vagyis: az ilyen döntést határozatban kell meghozni, indokolással ellátni, amit Sólyom tervezett szlovákiai magánlátogatása előtt csak egy diplomáciai jegyzék helyettesített. Ez pedig ellentétes a közösségi joggal. Így a perindításra van lehetőség - erről kizárólag a magyar kormány dönthet -, bár ez az EU-ban szokatlan, de éppen ezért akár hatásos lépés is lehet, hiszen egy másik tagállammal szemben benyújtott kereset önmagában is nagy nemzetközi érdeklődést keltene.

Igaz viszont, hogy elégtételt - kedvező ítélet esetén - az ügyek hosszú átfutási ideje miatt esetleg csak néhány év múlva szolgáltatnának. A verdikt egyébként csak az esetleges jogsértő magatartás abbahagyására szólítana fel - ismerteti a Népszabadság.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője, Kumin Ferenc a napilap kérdésére, szorgalmazzák-e, hogy a magyar állam indítson pert, azt válaszolta: semmilyen módon nem kívánnak nyomást gyakorolni a kormányra ebben az ügyben. Leszögezte ugyanakkor, hogy az államfő bátorít minden lépést, amely a helyzet tisztázását szorgalmazza.

Olvasóink írták

  • 2. CID 2009. szeptember 03. 16:43
    „Ha pör, hát lögyön pör. Bár megérdemelnék azok a senkiháziak.”
  • 1. bo 2009. szeptember 03. 15:38
    „Pörre Magyar! Vissza kell perelni a trianon előtti országrészeket!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belbiztonsági minisztériumot tervez Orbán Viktor?

A Nemzetbiztonsági Hivatal megszüntetését tervezi a kormányra készülő Fidesz - értesült a Népszava. Tovább olvasom