Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Áder János aláírta a földtörvényt

Az országgyűlés múlt héten fogadta el a törvényt.

Áder János köztársasági elnök pénteken aláírta a múlt héten elfogadott új földtörvényt, megállapította ugyanis, hogy a jogszabály alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe. Az államfő hangsúlyozta egyúttal: nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményében Áder János felidézte: a törvény elfogadása óta voltak, akik arra biztatták, hogy ne írja alá a jogszabályt, és voltak, akik azt kérték, ne gördítsen akadályt a hatálybalépés útjába. Az államfő hangsúlyozta, fontosnak tartja a hozzá eljuttatott véleményeket, de végső álláspontját - mint minden más esetben, a földtörvény ügyében is - kizárólag az alkotmányosság kritériumai befolyásolják.

A köztársasági elnök - mint írta - alapos és mélyreható alkotmányos vizsgálatnak vetette alá a törvényt, és megállapította, hogy a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya.

Emlékeztetett: a törvény elfogadása óta voltak olyanok is, akik petícióval fordultak hozzá, jelezve, hogy szerintük törvénysértő volt az elfogadás módja. Arra biztatták, hogy állapítsa meg a törvény közjogi érvénytelenségét.

"Mivel magam is értesültem arról, hogy a zárószavazás során botrányos rendzavarás történt az Országgyűlésben, ezt a kérdést különös alapossággal és körültekintéssel vizsgáltam meg" - közölte, kifejtve, hogy a parlamenti ülést rögzítő felvételek és parlamenti jegyzőkönyvek áttanulmányozása után megállapította: a házszabályra való hivatkozással sem vonható kétségbe a törvény közjogi érvényessége.

Áder Jánosnak meggyőződése ugyanis, hogy nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.

"Nem hivatkozhatnak jogsértésre azok, akik a házszabályt semmibe véve saját maguk akadályozták meg azt, hogy az általuk kezdeményezett név szerinti szavazást a levezető elnök elrendelje. Nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, aki minden eszközzel – így szavazókártyája elvételével is – megpróbálták a levezető elnököt megakadályozni abban, hogy az ülést tovább vezesse" - jelentette ki az államfő.

Az elnök szerint aki úgy véli, hogy önmagát a törvények fölé helyezheti, olyan útra téved, amin egyetlen lépést sem volna szabad megtennie. A demokrácia azt jelenti - folytatta -, hogy bárkinek lehet más a véleménye, bárkinek lehet más a jövőről alkotott elképzelése, lehetnek értékvitáik, és lehetnek egymástól eltérő programjaik a politikai pártoknak – "de mindez csak akkor szolgálja politikai nemzetünk érdekét, ha mindenki, így a parlamentben helyet foglaló pártok és politikusaik is tiszteletben tartják a demokratikus normákban megtestesülő rend mindenkire egyaránt kötelező szabályait".

Ez az esemény azonban azt mutatja, hogy vannak, akik múltunk legrosszabb emlékeit idéző módon a demokráciát abban látják megtestesülni, ha függetlenül törvényektől és szabályoktól, akár erőszakkal is érvényt próbálnak szerezni akaratuknak - írta Áder János, egyértelművé téve: tévednek, akik úgy gondolják, hogy ők azt tehetik, amihez kedvük van, miközben millióktól a törvények betartását kérik vagy várják el. Ez elfogadhatatlan - nyomatékosította, és ezért felhívta a figyelmét minden politikusnak, pártnak, politikai mozgalomnak, hogy amikor véleményének vagy akaratának kifejezési formát vagy eszközt keres, akkor azt minden esetben úgy válassza meg, hogy se az ország, se annak polgárai ne érezhessék, hogy a politikai szerepet vállalók a törvények felett állónak gondolják magukat.

"Mert nem mindegy, milyen példát közvetítünk: rend nem születhet rendbontásból, törvényesség a törvénytelenségből, joguralom a jogtalanságból" - zárta közleményét a köztársasági elnök.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló jogszabályt - amelyet az ellenzék mellett a Fidesz-frakcióból a törvény megszavazása miatti tiltakozásul kilépett Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár is élesen bírált - jobbikos képviselők demonstratív tiltakozása közepette, az ellenzéki frakció által kért név szerinti helyett gépi szavazással múlt pénteken fogadta el a parlament.

A jogszabály értelmében földet magyar és uniós állampolgárok szerezhetnek. Egy hektárnál többet azonban csak földművesek, azaz azok, akiknek a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti képzettségük van, vagy legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytatnak Magyarországon, vagy legalább 25 százalékban a tulajdonukban álló, itt bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagjai.

A több ütemben hatályba lépő törvény alapján a földművesek 300 hektár földet szerezhetnek meg, birtokmaximumuk pedig - a termelőszervezetekhez hasonlóan - legfeljebb 1200 hektár lehet. Az állattartó telepek üzemeltetői és a vetőmagtermelők a korábban tervezett 1200 helyett 1800 hektár földet birtokolhatnak.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. v.imre 2013. június 30. 11:14
    „24. kormoska 2013.06.30. 10:39
    "Valaki megmondaná,hogy a legnagyobb"közjogi méltóságnak"miért csak egyszer van joga visszaküldeni a törvényeket??"

    Azért, mert Magyarországon a Parlament a legmagasabb szint. A Parlament választja a közt. elnököt. Magyarán nálunk nem elnök vezetésű demokratikus rendszer van, hanem parlament vezette demokrácia. Az elnöknek csak protokolláris szerepe van.”
  • 25. Bcsabi75 2013. június 30. 11:05
    „Íme egy felhívás a témával kapcsolatban:

    Áder János köztársasági elnök tegnap aláírta a botrányos fideszes földrablást
    szentesítő földtörvényt, és továbbra is szó nélkül tűri a trafikmutyit. Mi ne tegyük ezt!
    Találkozzunk hétfőn a Lendvay utcában, a Fidesz székháza előtt! Mutassuk
    meg, hogy nem Fidesz-maffia uralta, hanem egy normális Magyarországot akarunk!

    Aki teheti, legyen ott!”
  • 24. kormoska 2013. június 30. 10:39
    „Áder János is egy báb!Sajnos
    Kicsit másmilyen báb mint Schmitt Pál,ő legalább gondolkozik néha visszaküld pár rendeletet,de másodjára úgy is alá kell írnia.
    Valaki megmondaná,hogy a legnagyobb"közjogi méltóságnak"miért csak egyszer van joga visszaküldeni a törvényeket??”
  • 23. v.imre 2013. június 30. 10:21
    „A kritikus hozzászólók figyelmébe ajánlom a következő cikket:

    http://hvg.hu/gazdasag/201326_atszabott_agrareroviszonyok_foldonbeluliek

    Aki úgy gondolja, hogy annak tartalma alapján szakértő szemmel átlátja a lehetőségeket és a korlátokat föld tulajdonlás és a haszonbérletek ügyében, jelentkezzék. Lényeges, hogy a helyi gazdák, gazdálkodók közössége kezében a döntés. Nem pedig a politikusok (nagykutyák) kezében.”
  • 22. margot 2013. június 30. 08:31
    „Áder Orbán <moderálva> persze, hogy aláír mindent amit elébe tesznek.”
  • 21. v.imre 2013. június 29. 19:02
    „19 - 20.

    Minek léptünk be az unióba, ha vannak, akik ilyen szinten ismerik az uniós jogot? Eddig is csak átmeneti halasztásokat kaptunk, de nem mentességet. Eddig tartott az unió türelme.”
  • 20. zoolii 2013. június 29. 10:13
    „Hajrá v.imre! Előre tovább az orbáni úton! Éljen a megbonthatatlan magyar-azeri barátság!”
  • 19. mazsolaszolo 2013. június 29. 10:12
    „Eddig azt reméltem vele kapcsolatban, hogy a fürdőszobájában tükör helyett egy nagy köpőcsésze áll, de most már tudom, hogy csak két darab életnagyságú olajfestmény: az egyik Viktort ábrázolja, talpig díszmagyarban, a másik önmagát, mint a hódolatteljes vazallust.

    Oszt jó reggelt! :(”
  • 18. v.imre 2013. június 29. 08:31
    „Amikor beléptünk az EU-ba ez a feltétel már ismert volt. Azért is kért minden kormány haladékot, amit végül is 2014 június 30-ig sikerült kitolni, hosszabbítani. Éppen ezért ne cseszegesse senki Áder János köztársasági elnököt. Csodálkozom rajta, hogy e tényt teljesen figyelmen kívül hagyják a most tiltakozó ellenzéki parlamenti honatyák. Honatyák? Nem ismerik azt a rendszert, aminek jogalkotó jogalkalmazói. Már ilyen faramucian. És tessék megnézni a törvényt! Hanyadik helyen juthat egy külföldi állampolgárnak termőföld a tulajdonába, vagy szerezhet haszonbérleti jogot? Ennek ismeretében tessék ítéletet mondani a földtörvényről. És egyébként is korlátozva van az, hogy hány hektár lehet egy magyar gazdálkodó tulajdonában? 300. Haszonbérlettel 1.200 földművelésre, állattartással 1.800 hektár.
    Rendszert váltottunk a liberális szabad világba immár 25 éve, de csak sírás-rívás megy leginkább olyanok részéről, akik nem is érintettek bármi vagyon tulajdonlás, vagy kezelés felett. Csak megy a dögöljön meg az a másik, akinek több jut, mint nekem!
    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!”
  • 17. Együgyű 2013. június 29. 07:22
    „,,Áder János aláírta a földtörvényt"
    Mit várt a demokráciában egy népre és azok szolgálatára felesküdő személytől a szeretett és szolgált nép? Vélelmezem az életre szóló kiváltságaiért, előjogaiért keményen dolgoznia kell! Valójában kik vállalják a nemzeti, egységes, hagyománytisztelő áldozatot? Elődje igaz nem ilyen módon tette új nemesi tettét! Megegyeznek azonban abban, hogy mindketten mosolyognak a szeretett megosztott, széthúzó, szolgált népükön! Mely embereknek van kiemelt anyagi gyarapodásuknak biztosítása, ha jól vagy rosszul dolgoznak? Talán a huszonegyedik századi rabszolgáknak? Kiknek van egy életre (Sőt a rokonságnak is!) az anyagi jólét biztosítva a demokráciában?”
  • 16. tótkomlósi 2013. június 28. 23:13
    „A "nemzet" második golyóstolla!”
  • 15. bambulla 2013. június 28. 21:21
    „milyen meglepő :) :(
    Köszönjük Bólogató János !”
  • 14. Egyolvasó 2013. június 28. 20:33
    „A név elé egy betű és mindjárt meg is kapjuk az adott szó jelentését.

    "Pártszervezet vagy intézmény vezető beosztású, képzett munkása, illetve a munkások összessége."”
  • 13. zoolii 2013. június 28. 19:52
    „Köszönjük János! Ezt vártuk egy pártkatonától!”
  • 12. X_Y 2013. június 28. 19:51
    „8. .suhym. 2013.06.28. 18:40

    "Imádom, hogy hazánkban már lassan mindenki ért az oktatáshoz, gyógyításhoz, focihoz, politikához, újabban az árvízi védekezéshez "

    A Kedves Vezetőre gondoltál? :)”
  • 11. roxper 2013. június 28. 19:14
    „8.
    Látom te átlapoztad a tucatnyi aggályos részt, <moderálva>”
  • 10. ZúzÓ 2013. június 28. 18:41
    „Na ebből sem lesz, Árpi bácsi, az biztos !!”
  • 9. booo 2013. június 28. 18:41
    „Mit is várhat az ember ezektől?”
  • 8. .suhym. 2013. június 28. 18:40
    „Kíváncsi lennék rá, közületek hányan olvastátok végig a földtörvényt és az arra vonatkozó EU-s előírásokat, jogszabályokat?
    Imádom, hogy hazánkban már lassan mindenki ért az oktatáshoz, gyógyításhoz, focihoz, politikához, újabban az árvízi védekezéshez és a legújabb , az általa olvasatlan földtörvényhez is!:)))
    Nahát!:))”
  • 7. Qllancs 2013. június 28. 18:01
    „" Egy kollégiumi rablóbanda túszul ejt ..eagy egész országot ! " hvg.

    smithpalibááááá II.”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ombudsmanhoz fordul a DK Orbán Viktor köszönőlevele miatt

Varju László a miniszterelnököt is megkérdezi, hogy mielőtt aláírta a levelet, tájékozódott-e arról,… Tovább olvasom