Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Átszervezés és létszámleépítés

Létszámleépítést és hatékonyabb költséggazdálkodást tervez a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.
Az év első felében drámaian csökkent a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. nyeresége, ezért felülvizsgálják a cég költségszerkezetét: a személyi és a nyersanyagra fordított kiadásokat és egy olyan vállalati szervezetet alakítanak ki, amely hatékonyabban működik, és képes gyors, sikeres választ adni a piaci kihívásokra – jelentették be tegnap.

Sopronban 19 dolgozótól válnak meg

A Brau Union gyáraiban, Martfűn és Sopronban, valamint a kereskedelem területén 749-en dolgoznak. A létszámleépítés során 124 dolgozótól válnak meg. Sopronban 19-től, Martfűn negyvennégytől, felszámolnak néhány vidéki depót és jelentősen csökkentik a budapestiben dolgozók számát is.

– Január tizedikéig szeretnénk lezárni a különböző konzultációkat, majd két héten belül név szerint értesítjük azokat, akiket érint az elbocsátás – tájékoztatott tegnap Németh Árpád, az rt. vezérigazgató-helyettese.
– Szeretnénk mindenkivel közös megegyezésre jutni. A munkaviszonyok megszüntetésére február közepétől március közepéig kerül sor. Akit lehet, már januárban korkedvezményes nyugdíjba küldünk.

Változások lesznek a vezetés felépítésében is. A céget 2004. szeptember 15-től a holland Alle Ypma ügyvezető igazgató irányítja, az ő munkáját január elsejétől szakterületi igazgatók segítik. Tegnap jelentették be hivatalosan, hogy a korábbi igazgatósági tagok lemondtak december 31-i hatállyal. Ki egészségügyi, ki más ok miatt. Németh Árpád, a jelenlegi vezérigazgató-helyettes a jövőben a külső kapcsolatokért felelős igazgató lesz.

Főleg az olcsó dobozos sör kelendő

A vezérigazgató-helyettes elmondása szerint a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.-ben az átszervezéseket a piaci viszonyok megváltozása kényszerítette ki. Napjainkban a vásárlók ugyanis elsősorban az olcsó dobozos söröket kedvelik. Az arányok teljesen eltolódtak, ez elsősorban a marketingköltséget nélkülöző, olcsó német termékeknek köszönhető, amelyekhez húsz-harminc százalékkal kevesebbért jut a fogyasztó, mint a Brau alacsony árfekvésű söreihez.

Az osztrák érdekeltségű Brau Union 1991-ben a martfűi, egy év múlva pedig a soproni sörgyárat vásárolta meg. A Brau Union Sörgyárak Rt. megvásárlását 2003. május 2-án jelentették be. Ekkor lett a tulajdonos a Heineken-csoport.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 12.17.

Tovább olvasom