Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

Az írónő meghalni is hazajött

Tizenöt évvel ezelőtt, 1989. május 20-án szülőfalujában, Ménfőcsanakon halt meg Galgóczi Erzsébet. Sírjánál ma délután fél négykor – halálának órájában – beszéddel-koszorúkkal emlékeznek a Kossuth-díjas íróra.
„ Az író már azt is megnézi, hová szülessen", idézte Nádas Péter 1989. május 30-án a ménfőcsanaki temetőben, Galgóczi Erzsébet temetésén az írónő szavait, majd hozzátette: „Erzsi halála pillanatában pedig még azt is tudatta velünk, hol kell az írónak befejezni az életét." A tizenöt évvel ezelőtt történteket, az utolsó napot a sógornő, Galgóczi Károlyné személyes emlékeivel idéztük fel.

„ Előtte néhány nappal jött haza Budapestről. Illetve kocsival hoztuk el Ménfőcsanakra, mert beteg volt és nem akartuk egyedül hagyni. Kísértett bennünket a Halottbúcsúztató és az Orbán Teca című írás hősének sorsa, akik egyedül, magányosan haltak meg. Aggódtunk Erzsi miatt, mert bizony nyolcvankilenc elején már nagyon beteg volt. A szíve miatt többször feküdt kórházban, szanatóriumban. Május végén is be kellett volna vonulnia, s ezért is gondoltuk úgy, hogy előtte hazahozzuk néhány napot. Akkor született a kis unokám, így amikor megérkeztünk az autóval, szinte azonnal készült egy közös kép vele: karjaiban tartja a kicsit.

„ Erzsi nem nagyon evett, borzasztóan sovány volt. Azért is örültem, mikor – halála napján – jóízűen megette az ebédre főzött sóskafőzeléket. Utána a meleg miatt az egész ház elpihent egy kicsit."

Erzsi abba a szobába vonult el, ami annak idején az édesanyjáé volt. Három óra felé ébredt fel, kijött hozzám a konyhába és kávét kért, mondta, hogy a verandára vigyem, ott issza meg. Mikor kifőtt, nem találtam a verandán, szobájába mentem, de már a földön találtam. Fél négy felé járt. Nagyon megijedtem, szóltam a többieknek. A fiam az utcai fülkéből – nekünk még nem volt készülékünk – orvosért, mentőért telefonált, miközben mi az urammal feltettük az ágyra, próbáltuk masszírozni a szívét, de egyre bizonyosabbá vált: minden reménytelen. Hamarosan megérkezett a rohamkocsi, ők is próbálták éleszteni, de az orvos szerint infarktusa volt, azonnal meghalt...

Hazajött meghalni. Egyébként az elmúlás nagyon foglalkoztatta. Mikor Budáról kocsiztunk Ménfő felé, érdekes, egy székely népdalt énekelt, az »Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek«-et. Többször emlegette egyik öregapját, aki mielőtt »elindult«, megmosakodott, ünneplőbe öltözött, lefeküdt nyugalommal és meghalt. Valahol Erzsivel is így történt: szokása szerint délelőtt megfürdött, beleült az öreg fotelba és lélekben onnan indult el a nagy útra."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még vannak jegyek az István, a királyra

Fesztiváltér lesz a régi piactérből Pannonhalmán a hétvégén. A Generációk Találkozása Kulturális… Tovább olvasom