Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Együtt-PM: kivitelezhetetlen Mesterházy javaslata

A Bajnai Gordon vezette választási szövetség kötelezőnek tartja az egyéni választókerületek felosztását a szocialistákkal.
Az Együtt-PM szerint kivitelezhetetlen Mesterházy Attila MSZP-elnök országos előválasztásra vonatkozó javaslata, de a Bajnai Gordon vezette választási szövetség kötelezőnek tartja az egyéni választókerületek felosztását a szocialistákkal.

Erről Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke beszélt szombaton, Budapesten egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, örül, hogy Mesterházy Attila elfogadta Bajnai Gordon azon javaslatát, amely szerint a választópolgárok bevonásával dőljön el a közös miniszterelnök-jelölt személye.

A politikus szimpatikus, de kivitelezhetetlen kezdeményezésnek nevezte az MSZP vezetőjének azon javaslatát, hogy a választókerületekben valódi előválasztást tartsanak, mivel szerinte az túl drága és időigényes lenne, ráadásul azalatt csorbulna mindkét ellenzéki erő megítélése.

Juhász Péter szerint ezért a Bajnai Gordon által javasolt, közvélemény-kutatásos választás a jobb megoldás, mert ez kisebb költséggel jár, gyorsabban lebonyolítható és nem amortizálja túlságosan a jelöltek hitelességét - fejtette ki a szövetség társelnöke. Azt is megjegyezte: az egyéni választókerületek szintjén olyan közel voltak a megállapodáshoz a szocialistákkal, hogy ebben a kérdésben kötelezőnek tartja a megegyezést.

Az Együtt-PM szövetség szombati közleményében cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint pénteki javaslatuk csupán blöff, a valódi szándék a tárgyalások felrúgása volt. A választási szövetség szerint céljuk a tárgyalások egyéni választókerületi szakaszának a miniszterelnök-jelölti kérdéstől való tehermentesítése volt, ezáltal az egyeztetések felgyorsítása és hatékonyabbá tétele.

Mint írják, megoldási javaslatuk lényege az egyharmad az Együtt-PM szövetségnek, kétharmad az MSZP-nek mind egyéniben, mind a közös listán, a miniszterelnök-jelöltről pedig döntsenek a választók. Álláspontjuk szerint a miniszterelnök-jelölti kérdés szinte "túszul ejtett" minden más részkérdést, azokat is, amelyekben már meg lehetett volna állapodni.

A közlemény emlékeztet rá, hogy a választási szövetség már a kezdetektől a szakaszos tárgyalások mellett érvelt, vagyis előbb az elvekben és a programban kell megállapodni, azután össze kell hangolni az egyéni választókerületekben való indulást, végül pedig rá kell térni a miniszterelnök-jelölti kérdésre és a közös lista ügyére.

Az Együtt-PM szövetség szerint azonban az MSZP vezetése egyelőre csak a miniszterelnök-jelölti kérdéssel együtt, "csomagban" hajlandó reális választókerületi megállapodást felvázolni, így hiába értek el jelentős előrelépést a tárgyalásokon, a személyi kérdés miatt ismét holtpontra jutottak. A választási szövetség ezért dolgozta ki a gyorsító és problémamegoldó javaslatcsomagját.

Az Együtt-PM szövetség azért javasolta a nagymintás, reprezentatív közvélemény-kutatást, mert ez a leggyorsabb, legolcsóbb és az ellenzéki összefogásnak a lehető legkevesebb kárt okozó megoldás - áll az Együtt-PM szövetség közleményében.

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa, független országgyűlési képviselő szombati blogbejegyzésében érdekes és örömteli fordulatnak nevezte a pénteken történteket. Álláspontja szerint míg eddig a nyilvánosságot kizárva tárgyaltak a választási együttműködésről, addig pénteken Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is az állampolgárokat hívta segítségül a miniszterelnök-jelölti kérdés miatt megrekedni látszó tárgyalások előmozdítása érdekében.

Mesterházy Attila pénteken jelentette be, hogy az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben, és a miniszterelnök-jelölt személyéről is így döntsenek.

Olvasóink írták

  • 20. Buvana 2013. augusztus 26. 08:43
    „NP1:Libás egyesületét tömi most dzsordzssoros, bár ez nem a Hajdú-Bét itt csak egy madár van... válaszolva kérdésedre, Viktor jobb oldali porázon van, a többiek meg a bal oldalin. Mindannyian "demokraták" :)”
  • 19. NP1 2013. augusztus 25. 18:35
    „17. Buvana 2013.08.25. 18:30
    "Szóra sem érdemes ez a két pojáca, sorosgyörgy kiskutyái..." - javíts ki, ha rosszul tudom: ugye Orbán Viktornak hívták azt a szépreményű ifjút aki soros ösztöndíjjal tanult angliában ?”
  • 18. achilleus 2013. augusztus 25. 18:34
    „16. NP1 2013.08.25. 15:25
    Inkább idézek:
    "Mesterházy Attilának igaza van, a kialakult helyzetben akár mozgósító, legitimitást adó erő is lehet, ha valódi előválasztást tartanánk mind a 106 körzetben, ami azt dönti el, hogy Bajnai-Mesterházy közül melyik a közös listán az első és melyikük a második. " - https://www.facebook.com/drbotkalaszlo/posts/609075049113638
    magamtól is: - "nem közvélemény-kutatást kell nyerni" - mondta Kovács László. Bajnai, megalakuló pártjával azonnal majdnem beelőzte az mszp-t, csak aztán derült ki, hogy mennyire légvár az egész. Bajnainak a pártja népszerűsége alapján a 106-ból reálisan olyan 20 helyen lehetne jelöltje (szinte biztosan mind veszít), kár a szocialistáknak ennél többet átengedni. - 6. achilleus 2013.08.24. 17:22
    - Botka egyébként jól érzékeli a kritikus helyzeteket, legutóbb talán éppen a Gyurcsány-utódlás körüli miniszterelnök-casting alkalmával lépett. Akkor Bajnai lett, most - Botka László javaslata alapján - ezt erősen kétlem.”
  • 17. Buvana 2013. augusztus 25. 18:30
    „Szóra sem érdemes ez a két pojáca, sorosgyörgy kiskutyái...”
  • 16. NP1 2013. augusztus 25. 15:25
    „achilleus
    Várom a válaszodat.”
  • 15. majzik 2013. augusztus 25. 14:33
    „Két dudás egy csárdában ?”
  • 14. NP1 2013. augusztus 25. 14:17
    „11. Figyelő 2013.08.25. 12:29

    Mielőtt szívinfarktust kapsz a nagy indulattól és a kevés tájékozottságtól közölném:
    - a belföldi és külhoni kampányra nem az ellenzék, hanem a Fidesz használ föl közpénzt - rengeteget.
    - az álcivil szervezeteknek(pld. CÖF) ki is tolja milliárdszámra a közpénzt: a Fidesz
    - ki tesz meg mindent a hatalom megtartása érdekében (törvénymódosítás, 9 évre bebetonozott elvtársak stb.) csak a Fidesz.
    Még sorolhatnám, hosszan.”
  • 13. Figyelő 2013. augusztus 25. 13:23
    „Szánalmas vagy, ember!
    Csak ezt tudod?!
    Hát, ez kevés, nagyon kevés!
    Te, barátom, még fejlődj egy kicsit, hogy felérd a zongorát!”
  • 12. seheresezade 2013. augusztus 25. 12:39
    „Figyelo: MIERT az ORBAN KOMAD mindent megcsinalhat az ADOFIZETOK penzen,STANIONOK(minek)CSAK nem gurult el a GYOGYSZERED,mint FIGYELO?-nek”
  • 11. Figyelő 2013. augusztus 25. 12:29
    „Azért csak csak kibújik a szög a zsákból!
    Mindkét pártvezérnél és pártjánál az összes ez irányú kommunikáció ellenére, azzal ellentétben, nem az ország és népének, lakosságának a sorsa, életkörülménye és annak jobbítása fontos a Mesterházy és a Bajnai urak számára!
    Nekik sokkal fontosabb a hatalom megkaparintása, annak bitorlása, őket az emberek élete messze nem érdekli, ők csak a saját és hűbéreseik sorsa, minél jobb megélhetése érdekli!
    Ennek érdekében minden trükköt be akarnak dobni, Mesterházy még azt a bizonyos előválasztást is, amivel most előhozakodott az MSZP hatalomra éhes elnöke, ami hazánkban soha nem volt alkalmazva, ismerve is csak az óceán másik oldaláról érkező hírekben!
    Azt már az MSZP hatalomra éhes elnöke el nem mondta, hogy ki is finanszírozná az előválasztást, honnan lenne rá pénz?!
    Netán az gondolja az MSZP elnöke, hogy a magyar adózók pénzéből?!
    No, azt azért már ne!
    Fizesse ki az ötlet gazdája, de hitelt érdemlően, hiteles bizonylatokkal, a forrás megjelölésével hozza nyilvánosságra, hogy honnan volt rá pénze neki vagy a pártjának! Az Állami Számvevőszék vagy annak megfelelője mindent ellenőrizzen az utolsó fillérig, a pénz forrásától kezdve a bemutatott bizonylatokig, beleértve azok eredetiségét is!
    Elég volt már az adóforintok eltapsolásából!”
  • 10. mivan? 2013. augusztus 25. 10:27
    „Szerintem mindenki menjen a maga útján. Aztán majd választás után lehet egyezkedni. Amúgy meg ne kárörvendjetek, mert egyik se lenne rosszabb, mint Orbán. Mondjuk jobb se, de nekünk Ezek jutottak. Balfa...ok.”
  • 9. NP1 2013. augusztus 25. 02:50
    „6. achilleus 2013.08.24. 17:22

    Arra azért fölhívnám a figyelmedet, hogy a főcímben közölt mondat és a cikkben szereplő között lényeges különbség van, másrészt ha jól látom nem szó szerinti idézet, tehát egyes kifejezéseken rugózni felesleges.
    Arról nem is beszélve, hogy ez NEM Bajnai, hanem Juhász nyilatkozata és ha jól tudom ő nem volt miniszterelnök és így semmire sem kötelezhette a szocikat.”
  • 8. szodaviz 2013. augusztus 25. 02:16
    „Hajrá Mszp ! Hajrá együtt pm ! Én szurkolok, hogy mindkét tömörülés 5 százalék alatti eredményt érjen el :)
    Csak így tovább :)”
  • 7. kormoska 2013. augusztus 24. 19:45
    „Ez így nem fog menni!Így nem lesz összefogás,nem csak most,később sem.

    Már régesrég meg kellett volna egyezni a részletekről,nem az esetleges jövőbeni pozíciókon kardozni.
    Tipikus magyaros virtus,egyikük sem enged.
    Szerintem Bajnaiék javaslata a 2/3-1/3-os jelöltállítással maximálisan korrekt,a Mszp-nek kissé vissza kéne venni az arcból és gondolkozni!
    Egy esetleges előválasztásra sem pénz,de még inkább idő nincs már.
    Mesterházy amúgy elég gőgösen nyilatkozgat az utóbbi időben,mi baloldali szavazók nem ezt várjuk tőle!

    Ha igazából kormányváltást akarnának akkor nem érdekelnék őket ilyen sallangok.
    Ha így folytatódik ez a kokettálás meg üzengetés,akkor a Fidesznek se kampányra se reklámra nem kell költenie,csak kihasználni a töketlenkedő baloldal hibáit....,nagyrészt eddig is ezt csinálták!”
  • 6. achilleus 2013. augusztus 24. 17:22
    „"de a Bajnai Gordon vezette választási szövetség kötelezőnek tartja"
    - vajon hogyan fog ez az ember együttműködni, ha valamilyen csoda folytán esetleg megnyerik a választásokat, ha már most parancsba adja, hogy a másik mit tegyen? Miniszterelnökként is kötelezte a szocialista képviselőket arra, hogy mindent támogatniuk kell. Furcsa vezetési stílusa van, nyilván fölöttébb demokrata is. Na de most ő egy kis pártocska önjelölt vezetője? Nem is tudom, hogyan képzeli ezt a stílust. Egy szdsz-szerű párt, azzal a különbséggel, hogy az mszp-re csimpaszkodva akar bekerülni a parlamentbe. Ez a "párt" (PM-estül) egymagában, maximum 3-4 képviselőt tudna bejuttatni listán! Az agyam eldobom ekkora gátlástalanság láttán.
    "a Bajnai Gordon által javasolt, közvélemény-kutatásos választás"
    - "nem közvélemény-kutatást kell nyerni" - mondta Kovács László. Bajnai, megalakuló pártjával azonnal majdnem beelőzte az mszp-t, csak aztán derült ki, hogy mennyire légvár az egész. Bajnainak a pártja népszerűsége alapján a 106-ból reálisan olyan 20 helyen lehetne jelöltje (szinte biztosan mind veszít), kár a szocialistáknak ennél többet átengedni. Fel nem foghatom egyébként, hogy Bajnait milyen ambíció hajtja, amikor pártokat szaggat szét, leginkább megosztja a baloldalt, de rögtön kormányfő akarna lenni? Betette a lábát az ajtónyílásba, és nem enged. Vagy valakik tolják hátulról? És különben is, a nagy bukást 2010-ben nem vállalta, Mesterházy vállalta. Miért nem akart 2010-ben jelölt lenni? Most meg erőszakosan nyomul, pont azzal szemben, aki azért tartotta magát, átvészelte a DK kiválását, a párt népszerűségét ezek után is szinten tartotta.
    "tartsanak előválasztásokat"
    - tudtommal az USA-ban ugyanannak a pártnak a potenciális elnökjelöltjeire szavaznak ilyenkor az előválasztásba bevont államokban. Az mszp és az E2014-PM, nem egy párt. Bár mindabból, ami konkrét program nem nagyon derül ki, hogy van-e különbség, az "Orbán elzavarása" és az "Orbán-rezsim leváltása" eléggé egyformának tűnik.”
  • 5. Jozsoci 2013. augusztus 24. 16:24
    „Akik már elbaltázták a balodal renoméját, húzzanak melegebb éghajlatra!”
  • 4. pachakuti 2013. augusztus 24. 16:19
    „Amíg egymást marják, addig nincs nagy baj!”
  • 3. Vasutas10 2013. augusztus 24. 16:11
    „botkalaci figyelj mert kiesel a székből!!!!!!!!!!”
  • 2. Vasutas10 2013. augusztus 24. 15:52
    „Ezek a ballibek olyan vicces fiúk olyan jót lehet RÖHÖGNI rajtuk.”
  • 1. Vasutas10 2013. augusztus 24. 15:37
    „Szeretem mikor a kopastózok veszekednek.HAHAHAHA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autó és lakóbusz ütközött a 75-ösön

A balesetben két gyermek is megsérült. Tovább olvasom