Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Elfogadta az Országgyűlés a 2009-es költségvetést

Az Országgyűlés hétfői ülésén 209 igen és 171 nem szavazattal elfogadta a 2009-es költségvetést. A zárószavazáson az MSZP képviselői mellett az SZDSZ-es honatyák szavaztak igennel.
A szavazást követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezet fogott és gratulált Veres János pénzügyminiszternek. A jelenetet az elnöklő Áder János (Fidesz) úgy kommentálta: "talán sokan szívesen láttak volna egy Brezsnyev-Hoenecker kézfogáshoz hasonló szívélyes üdvözlést a kormányfő és a pénzügyminiszter között."

A döntés szerint a jövő évi büdzsé bevételeinek főösszege 8300 milliárd, a kiadásoké 8960 milliárd forint, a költségvetés hiánya pedig 660,7 milliárd forint lesz. A hétfőn elfogadott büdzsében szerepel az energiaellátó cégek nyereségadójának - az úgynevezett Robin Hood-adónak - a 2009-es bevezetése, illetve a képviselők költségtérítésének megadóztatása is.

A zárószavazás előtt az Országgyűlés elutasított egy kormánypárti módosító indítványt, amely 500 forintról 75 forintra csökkentette volna a települési önkormányzatok sportra fordítható normatív támogatását. A szavazáson 190 igen 189 nem és 1 tartózkodás mellett az elnöklő Áder János (Fidesz) nem szavazata döntött. Az elutasított indítvány 4,3 milliárd forintos nem tervezett kiadást teremtett a költségvetésben, ezért az Országgyűlés elfogadott egy módosító indítványt, amely ezt a 4,3 milliárd forintot levonta a költségvetés általános tartalékából.

A 2009-ben tehát a büdzsé tartaléka az eredetileg tervezett 51,5 milliárd forint helyett csak 47,2 milliárd forint lesz.

Korábban:

Hétfőn tartja az őszi ülésszak záróülését az Országgyűlés. Hétfőn lesz, több más törvényjavaslat mellett, a jövő évi költségvetés zárószavazása. A parlament ezután február 16-án ül majd össze ismét, ekkor kezdődik a tavaszi ülésszak.

A jövő évi büdzsé záró vitája és zárószavazása mellett szintén hétfőn szavaznak a képviselők azokról a jelentésekről, amelyek a leszavazott interpellációkról készültek, továbbá a Nabucco-bizottság eddigi tevékenységéről szóló jelentésről.

Ezen kívül - ha a hétfői rendkívüli házbizottsági ülésen sikerül megállapodni - a képviselők elfogadhatnak egy közös politikai nyilatkozatot is "a Szlovák Köztársaságban tapasztalható, magyar vonatkozású, aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatban."

Szintén az Országgyűlés elé kerül hétfőn a közszféra 13. havi illetményének elvonásáról szóló javaslat, amelyről a Fidesz várhatóan névszerinti szavazást kér majd.

Olvasóink írták

  • 8. borkostolo 2008. december 16. 02:57
    „Egyetertek. De nem csak az a baj hogy birka a magyar hanem az is, hogy emellett hihetetlenul okosnak tartja magat. Igy nehez megtalalni a hibat egy orszagban ennyi zseni kozott... Mindenki okos, es ugyes de valahogy megis par bohoc a hatalmon megvezeti es iranyitja ezt a zseni nemzetet.... Persze eros is a magyar... valahogy megis gyava es lusta hogy felalljon s elzavarja ezeket a hatalmon levo bohocokat.... egy kozismert ember, kozismert szavai jutnak eszembe...
    "Sehonnai bitang ember,
    Ki most, ha kell, halni nem mer,
    Kinek drágább rongy élete,
    Mint a haza becsülete .....”
  • 7. achilleus 2008. december 15. 20:02
    „Nem mellesleg ezzel megvonták a közalkalmazottak 13. havi fizetését is (kivéve a bírákat és az ÁSZ dolgozóit). Ezt miért nem hangsúlyozza a cikk? Előbb-utóbb úgyis kiderül!
    Egyébként érdekes ez a hiányszám (660,7), nagyon közel van a 666 milliárdhoz, ha pedig az a 4,3 Md-s tétel nem kompenzálódik a tartalék terhére, akkor hibahatáron belül meg is egyezik (665). /99,9%/ Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de úgy látom, mintha már ott is lenne. (Vajon ez szándékos, vagy valami figyelmeztetés?) Szép jövő elé nézünk! 666”
  • 6. radenko 2008. december 15. 16:15
    „Az SZDSZ-nek nincs más választása mint megszavazni a költségvetést mivel a jövedelmük függ tőle.”
  • 5. achilleus 2008. december 15. 13:38
    „Mathiasking: Végig idézet, Torkos Matildtól.”
  • 4. Mathiasking 2008. december 15. 13:18
    „#3.) achilleus!

    Az utolsó kérdésedre a válasz: A magyar a legbirkább nemzet. Olyan birka, hogy az már fáj! Van egy kolompos kos aki után megy a birka! A szentesi járásban volt egy Marsovszky Béla nevű XX.századi betyár, aki úgy lopott el egy éjszaka altt 300 exportra szánt birkát, hogy a tanú vallomásakor a bírónő nevető görcsöt kapott Szentesen. Megkérdezte, hogy vitt el 300 birkát, mire a vádlott annyit felelt csak, hogy ö nem vitt el egyet sem csak kolompvolt a kezében és a szerencsétlenek meg mentek utána, Ő meg csak sétált a határban.”
  • 3. achilleus 2008. december 15. 12:58
    „Egy kis Torkos a Magyar Hírlapból, csak a vége:

    "Nem is oly rég még "stabil és nagy volt a jólét", "dübörgött a gazdaság", "minket irigyelt fél Európa", és most a pannon puma döglődik, a magyar kormány 25 milliárd dolláros villámgyors kölcsönre szorul. Ezt a temérdek pénzt 2010 tavaszáig akarják felvenni, hogy azután majd a következő, várhatóan jobboldali kormány ideje alatt törleszthessük. Tényleg rájuk lehet bízni akár még egyetlenegy napra is az ország sorsát? Hiszen miközben adósságot adósságra halmoznak, aközben a kis családi vállalkozások egymás után mennek tönkre, "fortélyos félelem igazgat" az állami szektorban, ezrével bocsátják el az embereket a multinacionális vállalatok, a hatalmas IMF-kölcsönt a bankszektor támogatására adták, a munkahelyek megőrzésére, állami beruházásokra nem lehet költeni. Üröm az "örömben", hogy a kamatok terhén majd osztozkodhat a nép.

    Eközben a baloldali liberális sajtó azzal a maszlaggal eteti a közt, hogy Orbántól azt várják a nyugati országok vezetői, működjön együtt Gyurcsánnyal a válság kezelésében. Magyarán: vállaljon politikai felelősséget a brutális megszorításokért.

    A mi, ugyancsak magukat megnevezni nem kívánó forrásaink az Európai Parlamentben elképedve nézik, s tanakodnak rajta a folyosókon, hogy a magyar nép miért tűri el ennek a hazudós pojácának az ámokfutását, miért nem lázad fel ellene, miért nem kergeti el a hatalomból ennek a jobb sorsra érdemes országnak a tönkretevőit."”
  • 2. KolompárRómeó 2008. december 15. 11:15
    „"A parlament ezután február 16-án ül majd össze ismét, ekkor kezdődik a tavaszi ülésszak."

    Jol megerdemelt 2 honapos piheno kovetkezik. Nagyon elfaradhattak a nagy munkaban. Valamire el kell kurni az iden meg adomentes, jovore pedig brutalisan, 15%-osan megadoztatott koltsegteriteseket.”
  • 1. belabacsi 2008. december 15. 07:35
    „nincs feszültség a szlovakok és a maygarok között több ott élö lakos lenyilatkozta.nehez megérteni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Késések mellett folyamatos a forgalom

Kisebb-nagyobb késések és félórás sorban állás - ez jellemzi a Ferihegyi Repülőteret vasárnap este a sztrájk ötödik napján. Tovább olvasom