Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Hiller István: 100 milliárd forint hiányzik az államosított iskolák működtetéséhez

Hiller István szocialista szakpolitikus szerint mintegy 100 milliárd forint hiányzik az államosított iskolák idei működtetéséhez, a rendszer finanszírozásához, mert a kormány nem biztosította a költségvetésben a kieső önkormányzati forrásokat.
Az MSZP országgyűlési képviselője, korábbi szocialista oktatási miniszter szombaton pártja pedagógus tagozatának budapesti ülése után tartott sajtótájékoztatót; az ülésen az új köznevelési törvény várható következményeit tárgyalták meg.


Hiller István elmondta, úgy látják, az új köznevelési rendszer kidolgozatlan, és alapvető problémákat vet fel az iskolák finanszírozása már az első, idén szeptemberben kezdődő tanévben.

Utalt arra, hogy a korábbi rendszerben az önkormányzatok intézményfenntartóként az iskolarendszer költségeinek a felét állták, de ezek a források az iskolák államosítása után hiányozni fognak. Arról beszélt, hogy ez nem megszorítás, azaz néhány százalékos elvonás, hanem olyan forráshiány, amelyet pótolni kell ahhoz, hogy az iskolák működni tudjanak majd.

Számításai szerint 2013-ban - akkor már a teljes iskolaévvel számolva - mintegy 280-300 milliárd forintra lesz szükség a korábbi önkormányzati források pótlására.

Közölte, mivel az idei költségvetésből hiányzik ez a pénz, elképzelhetetlennek tartja, hogy a kormány tavasszal ne módosítsa a költségvetési vagy az adótörvényeket. Jelezte, szerinte a kormány az önkormányzatok helyi iparűzési adóbevételéhez fog hozzányúlni.

Bejelentette, hogy az MSZP közoktatási kerekasztal felállítását javasolja a szakmai, civil és a szakszervezetek részvételével. Közölte, céljuk az, hogy közös, "azonos vagy közel azonos" szakmai álláspontot alakítsanak ki 2013 elejére.

Hiller István a sajtótájékoztatón bemutatta a párt pedagógus tagozatának új elnökét, Kajtárné Botár Borbálát.

Olvasóink írták

  • 8. MámegintKamu 2012. január 15. 14:06
    „Végre megint egy jó döntés:):):) Először a városok megmondták hogy nem tudják fenntartani a sulikat, erre az állambácsi na majd Én megmutatom na és Ő kiszámolta mindnek a hiányát! :):) Gondolom néhány plussssssz embert fel kellett venni hogy ezt megvalósítsák havi 4-500 ezres fizetéssel ahelyett, hogy vettek volna egy számológépet és összeadták volna a hiányt és most ugyanezt kaptuk volna! Asszem hülyékre van bízva az ország v. valakik itt is jól jártak, de Én csak tippelek lehet hogy itt ez a normális és jobb lenne külföldre mennem mert lehet hogy a számológép itt drágább mint gondolnánk:):):):)”
  • 7. szentmiki 2012. január 15. 11:20
    „ha visszatenné először is amit szétloptak, aztán pedig hallgat mint aki bent ment ki...”
  • 6. DobóI 2012. január 15. 11:12
    „Hiller debil, meg az "Új tudás programja"..”
  • 5. medvejanos 2012. január 15. 10:53
    „Tovább folytatódik az államosítás... mindenféle indoktalan dolgokhoz nyúlva... eddig nem az önkormányzatok voltak a hibásak, hogy nem bírják fenn tartani az iskolákat? Erre kiderül, hogy az állam sem képes... az iparűzési adó eddig is a városokban maradt és panaszkodtak, hogy a normatíva kevés... az állam most tapasztalja meg hogy jé tényleg... a fagyi vissza nyal már nem először. Ami csak egyre jobban azt bizonyítja, hogy alkalmatlan buta emberek "képviselnek" minket.”
  • 4. bánki 2012. január 15. 09:27
    „Mellesleg az MSZP kezdte bezárni a falusi iskolákat!

    A Hiller alapbetegsége mellett amneziában is szenved !”
  • 3. bánki 2012. január 15. 08:06
    „2004 MSZP regnálása idején ..............................300 millának annyi !
    Logopédus képzést nem érinti !

    ,,Mint ismert 300 óvoda fejenként egymillió hetvenhétezer forint értékben kapott számítógépet. "Minden géphez jár egy 300 oldalas oktatási kézikönyv és a cég az üzembe helyezéskor egy tájékoztató tanfolyamot tart" - nyilatkozta Simon Dávid, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium tanácsadója az RTL Klub Híradójának. "”
  • 2. X_Y 2012. január 15. 06:24
    „1. igazságkereső

    ...és az iskolázatlan tömegek nagyon hasznosak egy kommu...illetve fülkeforradalmi helyzetben :)”
  • 1. igazságkereső 2012. január 14. 17:07
    „Hiller István is nagyon jól tudja, hogy álszent, hiszen a szokásjoggal ellentétben milliókat szórt még ki a választások elvesztése után,ugye sokan emlékeznek még erre is! Erre szokták mondani: a kutya ugat, a karaván halad! A hiteltelenné vált politikai társaság pedig jobb ha nem szól egy szót sem..<moderálva> Csak erre még Hiller István és társasága valahogy nem akar, vagy nem tud rájönni!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Március elsején vonul börtönbe Pásztor István

Március elsején vonul börtönbe Pásztor István, a Balatonfüred kézilabdázója, akit halálos közúti… Tovább olvasom