Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Lesz népszavazás az új egészségbiztosítási rendszerről is?

A Fidesz szerint a kormánypártoknak - parlamenti többségüket kihasználva - sikerült megakadályozniuk hétfőn a Fidesz új egészségbiztosítási rendszerrel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését, de ezzel véglegesen elveszítették a társadalom többségi támogatását.
Navracsics Tibor frakcióvezető Mikola Istvánnal közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: népszavazás mindenképpen lesz ebben a kérdésben is, a kormánypártok legfeljebb csak lassítani tudják az Albert-házaspár által kezdeményezett referendumot.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az Albert-házaspár népszavazási kezdeményezésével a hétfőn elfogadott törvényről tudják kikérni az állampolgárok cvéleményét. Arra a felvetésre, hogy a kormánypártiak is támogatják a kezdeményezést, Navracsics Tibor annyit mondott: örülnek neki, mert akkor biztosabb, hogy sikeres és eredményes lesz a népszavazás.

A kormánypártiak szerint a népszavazás a több-biztosítós rendszerről szól majd, a hétfőn elfogadott új szabályozás szerint viszont továbbra is egy biztosító marad, csak több pénztár működik majd.

Mikola István a keddi sajtótájékozatón azt mondta: nem sikerült megakadályozni a törvényjavaslat elfogadását, ezért most már csak arra van lehetőségük, hogy enyhítsék a várható károkat. Így a többi között igyekeznek elérni azt, hogy figyelembe vegyék a népegészségügyi szempontokat a fejkvóta-rendszer kialakításánál, vagyis például a területi megbetegedési, illetve halálozási adatokat. A Fidesz szakpolitikusa szerint a szegregáció lesz a legsúlyosabb eredménye az új egészségbiztosítási rendszernek., a profit és az üzleti érdek nem egyeztethető össze a szolidaritással.

Olvasóink írták

  • 3. waterbear 2008. február 15. 18:07
    „Nem lehetne mondjuk emelt díjas sms-ben szavazni?
    Abból még pénz is ütné a kormény markát, de legalább nem kell kimozdulni itthonról, ha amúgy is mi fizetjük a cirkuszt...
    Ez se jó, ami most van, de minek egy olyan rendszer a jelenlegi leváltására, ami világszerte sem működik?
    Politika + biztosítók + egészségbiztosítás...... azt hiszem nyitok egy temetkezési vállalkozást....”
  • 2. Feri 2008. február 12. 16:30
    „Egyetértek bumeránggal. Nem kellene népszavazás, ha a választott vezetőink a nép akarata szerint és azzal felhatalmazva kormányoznának.Köszönjük nektek ballib kormány!”
  • 1. bumeráng 2008. február 12. 15:53
    „De ráérünk ! Sok a pénzünk !Ihaj !
    Minden hónapra egy szavazás! Kitöbbre !Pénzünk ,mint a pelyva annyi csak pelyva 1 szál se ! Írjunk ki jutalmat az ötletadónak ! Nem hiszem ,hogy van még 1 ilyen süket ország ,mint a miénk !El "szerencsejátékozzuk " az utolsó fityingünket is !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százezer euró a finn-magyar rokonságtudat erősítésére

Magyarország és Finnország erősíteni kívánja a magyar-finn rokonságtudatot a fiatalok körében. Ezzel… Tovább olvasom