Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Navracsics: a fiatalok szeretethiány miatt menekülnek a drogba

A fiatalok függőségei a szeretet- és közösséghiányból erednek - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Alkohol-Drogsegély Ambulancia Prevenció 2013 elnevezésű programsorozat záró ünnepségén Veszprémben csütörtökön.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint felnőtt egy olyan generáció, amellyel meg kell ismertetni a szabadság veszélyeit is. Nekünk, akik hírnökei vagyunk egy biztonságosabb, de beszorítottabb kornak, sokkal nagyobb a felelősségünk, mint egyébként egy felnőtt társadalomnak a fiatalok tanításában - fogalmazott. Nemcsak azt kell elérni, hogy a fiatalok ne essenek áldozatául bűncselekményeknek, hogy tudjanak élni a hirtelen kinyílt szabadság lehetőségeivel, hanem az örökölt értékeket az új kor nyelvezetén kell tudni átadni - fejtette ki.

Hozzátette: a fiatalok sokszor azért nem értik, amit a felnőttek közölni akarnak velük, mert másképp gondolkoznak. A közös nyelv azért is fontos, mert a gyerekek függőségeinek többsége a szeretet, a közösség, a megértés hiányából ered - szögezte le Navracsics Tibor.

A tanév folyamán a veszprémi drogambulancia munkatársai, a rendőrség, a veszprémi családsegítő szolgálat és a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve részvételével hat veszprémi általános és középiskolában több száz diáknak tartottak felvilágosító előadásokat a káros szenvedélyekről - közölte Szabóné Virányi Judit, a veszprémi Alkohol Drogsegély Ambulancia Egyesület elnök-igazgatója. A drogok mellett a szakemberek a legálisan beszerezhető szerek (alkohol, cigaretta) egészségromboló hatására is felhívják a figyelmet - mondta.

Olvasóink írták

  • 3. _csutak_ 2013. április 26. 13:47
    „@Írástudatlan:
    Amit írtam abban az általad felvetettek benne foglaltatnak!
    Mert egy nyugdíjpénztár ha helyesen üzemel, akkor nyereséges vállalkozásokat finanszíroz és az abból keletkezett bevétel is a a nyugdíjalapot gyarapítja.,
    Bocsánatot kérek, mert magamból indultam ki.
    Feltételeztem balga módon, hogy más is ismeri a nyugati országok nyugdíjrendszerének a működését.
    Sajnos azt látom, hogy a szakemberek sem, illetve ők direkt nem azt tették, ami amúgy evidens lett volna :(”
  • 2. Írástudatlan 2013. április 26. 10:36
    „Szerintem meg a munkahelyek hiánya miatt nem???”
  • 1. _csutak_ 2013. április 25. 18:38
    „Navracsics úr, a lényeget elfelejtette közölni!
    Az ön kormánya kifosztotta az én gyermekeim nyugdíjkasszáját, elvette a gyermekeik jövőképét tehát egy álomvilágba menekülnek a való világ elől.
    Mert azt látják, hogy a polip című filmben bemutatott maffia kiskutya füle a mai államapparátushoz képest.
    Műkörmös kap földet, amikor életében közelében sem járt?
    Olyan kap dohányárusításra engedélyt aki boltban sem járt életében mert kiszolgálták?
    Nos ezért lesz drogos, mert inkább önmagát öli meg gyorsan, mintsem egy politikust támadjon meg.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wikileaks-levelek: A Jobbik nemzetbiztonsági vizsgálatot kezdeményez

A Wikileaks szerint izraeli katonák gyakorlatoztak Magyarországon 2006 októberében. A Jobbik vizsgálatot akar. Tovább olvasom